2018. szeptember 7., 21:31

Egy vereség, amely egy győzelemmel ért fel: Zrínyi Miklós szigetvári kirohanása

1566. szeptember 8-án ért véget Szigetvár ostroma. A jelentős túlerőben lévő oszmán sereget a várvédők főparancsnokának, Zrínyi Miklósnak a vakmerő kirohanása sem tudta megfutamítani, de a törökök számára ettől fogva a Habsburg Birodalom fővárosának, Bécsnek az elfoglalása már csak vágyálom maradt. Ráadásul Szigetvárnál elhunyt a legjelentősebb szultán, I. Szulejmán vagy Szolimán.

meisner_daniel_metszete_szigetvarrol_1625.jpg
Galéria
+8 kép a galériában
Fotó: Archívum

I. Szulejmán (1494. november 6. – 1566. szeptember 6.) vitathatatlanul a legsikeresebb oszmán-török uralkodó és hadvezér volt, aki 1520-ban foglalta el a trónt és ő volt az, aki nemcsak keleten, a mai Irán területén növelte befolyását, hanem vette a bátorságot és seregeivel elindult a balkáni útvonalon Magyarország és Bécs felé. Hatalmas létszámú sereget volt képes mozgatni, amelynek nyugatra induló része mintegy 100-120 ezer harcosból és sok ezer főt kitevő kisegítő személyzetből állt, és bár nemzetiségi szempontból eléggé tarka képet mutatott, jobbára tapasztalt, sok ütközetben megedződött katonák alkották, emellett a kor színvonalán álló nehéztüzérséggel is rendelkezett, amelyet „logisztikailag” velencei, francia és más nemzetiségű európai „tanácsadók” készítettek fel.

I. Szulejmán
I. Szulejmán
Fotó:  Archívum

A Mohácsnál vereséget szenvedett magyar sereg európai mértékkel mérve - bármily meglepő - komoly erőt képviselt, hiszen ha belegondolunk, Magyarországnak akkor kb. 4 millió lakosa volt, ebből 0,6 százalék ott volt a csatamezőn (igaz cseh és más nemzetiségű csapatokkal kiegészítve). Abban az időben a különböző európai hadszíntereken többnyire 20 ezresnél kisebb seregek ütköztek meg egymással, tehát semmiképp nem állíthatjuk, hogy II. Lajos magyar király nem készült fel komolyan az összecsapásra. Az Oszmán Birodalom gazdasági potenciálja és mozgósítható emberanyaga ugyanakkor két nagyságrenddel nagyobb volt a Magyar Királyságénál, így eleve nem sok esély maradt a támadás kivédésére. A király halála ráadásul annyira összekuszálta a belpolitikai viszonyokat, hogy eleve képtelenség volt az erők egyesítése a közös cél érdekében. 1526. augusztus 29. tulajdonképpen a Habsburg Birodalom születésnapja is. Amikor a magyar trónért Ferdinánd Habsburg uralkodóval versengő Szapolyai János 1540-ben meghalt, a török élt a helyzet adta lehetőséggel, elfoglalta Budát és hosszú időre berendezkedett Magyarország közepén.

Ha még nem említettük volna, ezeknek a történéseknek a hátterében is végig I. Szulejmán állt, aki emellett a török birodalom belső helyzetét is konszolidálta, fellendítette az ipart, a kereskedelmet és sikeresen lavírozott az európai politikában is, hiszen támogatta a Habsburgokkal viszálykodó francia királyt, olykor még a Vatikánnal is szövetségre lépett, máskor viszont a zűrzavaros itáliai viszonyokból igyekezett profitálni. Persze neki sem sikerült minden, még Magyarországon és Erdélyben is többször kellett átmenetileg visszavonulnia. Nincs terünk rá, hogy a XVI. századi magyarországi történéseket maradéktalanul számba vegyük, fókuszáljunk most csak az ország délnyugati részére: Szigetvárra és környékére, amely sokáig a legnagyobb akadálya volt annak, hogy a törökök eljussanak Bécsig.

Szigetvár parancsnoka Zrínyi Miklós (1508 k. – 1566. szeptember 7/8.) volt, aki ezen a néven már a negyedik volt a családban, ezért időnként IV. Zrínyi Miklósként is említik. 1526 után Habsburg Ferdinánd híve lett és 1529-ben ott volt a Bécset védő seregben is. A következő évtizedekben különböző nyugat-magyarországi hadszíntereken harcolt a török ellen, miközben végig kitartott a Habsburgok mellett, noha voltak, akik szerették volna Szapolyai János oldalára állítani. 1543-ban feleségül vette Frangepán Katalint (1525 k. – 1561), akinek révén jelentős földbirtokok ura lett, Ferdinánd király pedig érdemei elismeréseként 1546-tól évi 50 000 forint fizetést folyósított számára, és neki adta Muraközt, valamint Csáktornya várát.

Zrínyi Miklós
Zrínyi Miklós
Fotó:  Wikipedia

Az 1550-es években több sikeres csatában keserítette meg a törökök dolgát, és neki köszönhetően a törökök 1556-ban még nem tudták bevenni Szigetvárt, amelynek akkor Horvát Stancsics Márk volt a kapitánya. Az ő halála után, 1561-ben Zrínyi lett Szigetvár parancsnoka, de időközben nézeteltérései támadtak a bécsi udvarral (1564-ben meghalt Ferdinánd király, utódja, Miksa nem szívelte különösebben Zrínyit, aki ellen nyilván irigyei is intrikáltak) és ezért rendkívül megnehezült számára a meg-megújuló török támadások elleni védelem. 1566 elején lemondott tárnokmesteri címéről és szigetvári kapitányi beosztásáról is, de két hónappal később – a vár stratégiai fontosságának tudatában – ismét visszatért a várba. Elemezve a helyzetet úgy találta, hogy legalább 3 000 katonára lenne szüksége, hogy sikeresen tartani tudja az erődítményt, de ennek a kétszerese is elkellett volna, hogy megfelelően tudja zavarni a törökök készülődéseit. Paradox módon azonban egyesek Bécsben úgy látták, hogy faragni kellene a „fölösleges” kiadásokból, és például Szigetvár esetében még a 400 fős huszárcsapatot is sokallták, mert az így megtakarított 40 ezer forintot másra használhatták volna. Ma már nehéz lenne pontosan adatolni, hogy a törökellenes harcok mennyi pénzt emésztettek fel, de Takács Sándor (1860–1932) komáromi születésű történész annak idején meggyőződéssel állította, hogy a szükséges összegnek alig 15-20 százalékát fordították erre a célra, miközben óriási pazarlás folyt más téren.

Zrínyi megpróbálta „feltölteni” a védők létszámát. Dunántúli főurakhoz menesztett futárokat és segélykérő leveleket: küldenének katonákat Szigetvárra. Özvegy Nádasdy Tamásnénak (Kanizsai Orsolyának) 1566 áprilisában a következőket írta: „Midőn már világos, hogy a legveszedelmesebb ellenség, a török császár hatalmas erővel közeledik, hogy nyomorult hazánk ezen maradványát elpusztítsa s egészen eltörölje és elsősorban Szigettel tegyen kísérletet, mely több tartomány védőbástyája, ahonnan azután tovább juthatna, akkor minden hely nagy pillanatának illő cselekedete, hogy gondja legyen arra, mitől üdve és pusztulása függ.” Arra kérte, hogy „ítélete szerinti számban” küldjön saját költségén 1-2 csapatvezetővel gyalogos puskásokat. „…mindnyájan bezárkózva megfogadjuk, hogy kívánunk… a kereszténységnek s ezen édes és végtelenül elpusztult hazánk hűségesen és állhatatosan, valamint vidám arccal, vérünk hullásával s ha a sors úgy hozza, fejünk vesztésével is szolgálni…” Mint látható, tisztában volt minden lehetséges következménnyel és aszerint is harcolt. Nádasdynét férje rokona, Nádasdy Kristóf igyekezett lebeszélni, mondván, volna mit őrizni enélkül is, ennek ellenére az özvegy küldött egy kisebb kontingenst, viszont más főurak nem is válaszoltak Zrínyinek.

Eközben 1566. május 1-jén Sztambulban ünnepélyesen felsorakoztak a török seregek és a szultán vezetésével elindultak az általa oda vezetett 7. magyarországi hadjáratra. A 72 éves Szulejmán már eléggé beteges volt (a köszvény is gyötörte), de abban bízott, hogy ezúttal eljut egészen Bécsig, és talán ezt gondolhatták a legmagasabb rangú állami hivatalnokok és katonai méltóságok is, hiszen sokan az uralkodóval tartottak, hogy részesei legyenek a nagy diadalnak. Az induláskor még nem volt világos, hogy milyen útvonalon is halad majd a több mint 100 ezer főt számláló sereg, amelyhez menet közben további csapattestek is csatlakoztak. Szóba került talán Eger elfoglalása is, amelyet 1552-ben sikertelenül ostromoltak a törökök. Valószínűbb azonban, hogy ez csak félrevezető híresztelés volt és 1566 nyarán Gyulát és Szigetvárt akarták elfoglalni, hogy biztosítsák a délnyugati felvonulási vonalat, majd a következő év tavaszán indultak volna Bécs felé.

Szigetvár
Szigetvár
Fotó:  Archívum

Nyilván a Habsburgok sztambuli követe jelezte az előkészületeket Bécsbe, mert a császári udvar küldött 3 nagyobb kaliberű ágyút és egyéb tüzérségi fegyvereket, valamint ágyúgolyókat, lándzsákat és alabárdokat is Szigetvárra. Viszont hadipuskát egyet sem, ami pedig a közelharcnál fontos lett volna. Becslések szerint a szigetvári védőknek összesen kb. 55-60 ágyújuk volt. Persze Zrínyinek is akadtak kémei, akik jelentették a törökök mozgását, tehát már 1566 májusában tisztában volt, hogy heteken belül ott teremhetnek Szigetvár falainál. A törökök előrenyomulását csak az időjárás és a folyók vízszintje befolyásolhatta. A környező török helyőrségekből is útra keltek csapatok, hogy harcra készen várják a fősereg megérkezését. Pécsről Siklós alá érkezett mintegy 300 török Mohamed szandzsákbég vezetésével és bár a siklósi vár parancsnoka, Szkender bég felszólította Mohamedet, hogy vonuljon be az erősségbe, mert a környéken Zrínyi katonái és lovasai portyáznak, Mohamed a vár előtt táborozott le. Ez lett a veszte, mert a magyarok 1566. június 18-ra virradóra, az éjszaka leple alatt rajtaütöttek a sátraikban alvó törökökön és valamennyiüket lemészárolták vagy a vízzel teli várárokba kergették, ahol megfulladtak. Ráadásként tekintélyes zsákmánnyal tértek vissza Szigetvárra. Ez lélektani szempontból mindenképpen buzdítóan hatott a várvédőkre, jóllehet szívesen vették volna, ha legalább 1000-1500 katona is csatlakozott volna hozzájuk.

A törökök azonban gyorsított ütemben tették meg a Sztambul és Nándorfehérvár közti utat; régebben ehhez 68-70 napra volt szükségük, most 49 nap elég volt. Szulejmán Nándorfehérvárt értesült a siklósi esetről, valamint két további vesztes összecsapásról, ezért Szigetvár felé indult. Ebben azonban a hatalmas esőzések átmenetileg megakadályozták. Többször belefogtak egy hajóhíd építésébe a Dunán, majd a Dráván, végül 1566. július 20-a táján Eszéknél keltek át a Dráván és indultak el Szigetvár felé. Addigra a Fekete-tenger felől felúsztak a Dunán azok a teherszállító hajók is, amelyek az ágyúkat, golyókat és egyéb tüzérségi eszközöket szállították. Ezeket Mohácson szekerekre rakták és „tengelyen” haladva tették meg az utat Szigetvárig. Egy szemtanú leírása szerint a törököknek több mint 20 faltörő ágyújuk volt, de emellett vagy 200 kisebb ágyújuk is. A törökök a környező, sőt még a távolabbi települések lakóit is kivezényelték, hogy előkészítsék a terepet az ostromhoz.

A sors fintora, hogy eközben Miksának egy nagy létszámú serege táborozott Győr környékén, de hadvezérei túlbecsülték a szigetvári védők lehetőségeit és nem indítottak segítséget a délnyugati hadszíntérre. Zrínyi Miklós az ellenség közeledtének hírére megtette utolsó intézkedéseit. Kivágatta a vár és a város körüli fákat, nehogy védelemül szolgáljanak a támadóknak. Ezzel az ágyúk és a puskák kilövési lehetőségei is javultak. Zrínyi az óváros házainak gyúlékony tetőzetét (szalma, nád, zsindely) leszedette és elégettette. Az újvárosban pedig a könnyen égő anyagot a házak, kertek falai közé hordatta, hogy majd amikor szükséges, az egész település felégethető legyen. A fegyelem fenntartása érdekében szigorú rendszabályokat léptetett érvénybe és még a tolvajlást is halálbüntetéssel sújtotta. Mindenkinek esküt kellett tennie és arra az esetre, ha ő elesne a harcokban nővére fiának, Alapi Gáspárnak adja át a parancsnokságot.

Zrínyi kirohanása
Zrínyi kirohanása
Fotó:  Archívum

A török főerők 1566. augusztus 5-én, hétfőn érkeztek meg Szigetvárhoz és szoros gyűrűt vontak köréje. A szultán fejedelmi sátrát a vár keleti oldalánál egy tó partján állították fel, de a szigetiek ágyútüze miatt vagy 3 és fél kilométernyivel távolabbra vitték, ahol biztonságos helyen volt. Ide vonult be Szulejmán és innen adta ki utasításait. Ettől fogva már csak a főparancsnokok látták élve, és ezért is lehetett eltitkolni, hogy még az ostrom során, valószínűleg 1566. szeptember 6-án meghalt. A szigetvári védők az ostrom első napjaiban sok kellemetlenséget okoztak a törököknek, még foglyokat is ejtettek, akiket a várkapu előtt nyársba húzattak.

Idővel persze a török sereg anyagi és számbeli fölénye egyre érezhetőbbé vált. Ráadásul kiismerték Szigetvár gyenge pontjait, és ez alapján lépésről lépésre közelítették meg magát a várat és keresték meg azokat a helyeket, ahonnan ágyúikkal eredményesen rombolhatták le a várfalakat. A várat övező tó lecsapolásával (átvágták a gátat) pedig az egyik legnagyobb természetes akadályt is felszámolták. Mindez persze napokba tellett, és Zrínyi amíg csak tudta, igyekezett megakadályozni a török elképzelések végrehajtását, ezzel is időt nyerve egy esetleges felmentő sereg megérkezéséig. De ahogy annak idején Bécs nem küldött csapatokat Egerbe, Szigetvár is magára maradt a közel 80 ezres túlerővel szemben. Zrínyi jelentős élelmiszerkészletet, puskaport, ágyúgolyókat halmozott fel, sőt a huszárok lovainak is elegendő zab és takarmány állt rendelkezésre. Optimális esetben akár három-négy hónapig is kitarthatott volna ezzel a készlettel, csak éppen a várvédők lélekszáma bizonyult kevésnek, legfeljebb 2300-2500 katona védte Szigetvárt. Sokuknak a családja is ott élt, így összesen mintegy 4500 személy lehetett a helységben.

Székely Bertalan festménye
Székely Bertalan festménye
Fotó:  Archívum

Az elhúzódó ostrom során azonban a védők száma egyre fogyott, a törökök egyre közelebb jutottak vár belsejéhez, míg végül a helyzet már annyira súlyossá vált, hogy Zrínyi végső elhatározásra szánta el magát: maradék csapataival (akkor már csak alig 600 katonája volt) kirohant a várból és az utolsó leheletéig harcolt az ellenséggel. A szemtanúk leírása szerint a legdíszesebb öltözékében volt, még aranypénzek is voltak nála, nehogy gondot jelentsen az eltemettetése. Több puskalövés érte, végül egy fejlövés végzett vele. Mindez 1566. szeptember 7-én (esetleg szeptember 8-án) történt, de a későbbi beszámolók egyre több ellentmondásos részlettel „gazdagították” a történéseket, és csupán egyetlen olyan beszámolót ismerünk, amelyet egy szemtanú elbeszélése nyomán jegyeztek fel. Ezt az embert Cserenkó Ferencnek hívták, de a zűrzavarban ő sem láthatott mindent. Szigetvár elesett ugyan, de a törökök már nem folytatták Bécs elleni támadásukat, Szulejmán halálával pedig fokozatosan hanyatlásnak indult az Oszmán Birodalom is, és Bécs végleg elérhetetlen maradt számára.

Az utókor a korabeli feljegyzések és szóbeszédek nyomán színezte ki az eseményeket, sőt több irodalmi mű is foglalkozott az ostrommal. Ezek közül kiemelkedik a hadvezér dédunokájának, Zrínyi Miklósnak (1620–1664) az örökbecsű eposza, a Szigeti veszedelem, amely mindmáig kötelező olvasmány. A szigetvári hősnek csehországi kapcsolatai is voltak. Második felesége ugyanis a csehországi Rosenberg (Rožmberki) Éva volt, aki egy fiút szült Zrínyinek. Amikor Zrínyi meghalt, özvegye visszatért Csehországba, János is ott élt 1612-ben bekövetkezett haláláig. Gyermeke nem volt, földi maradványait a Vyšší Brod-i ciszterci kolostor templomában helyezték örök nyugalomra.

Rosenberg Éva, a második feleség
Rosenberg Éva, a második feleség
Fotó:  Wikipedia

Napjainkban régészeti ásatások folynak Szigetvár környékén és megtalálták Szulejmán sírjának maradványait is. A szultán halálát sokáig titkolták, csak hónapokkal a szigetvári ostromot követően tudta meg a világ, hogy a török seregek főparancsnoka is Szigetvárnál halt meg. Török és magyar összefogással egy emlékművet állítottak fel az ostrom helyszínén, megerősítendő a török és a magyar nép barátságát.

A két vezér közös emlékműve
A két vezér közös emlékműve

meisner_daniel_metszete_szigetvarrol_1625.jpg
Galéria
+8 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.