Dobbantsunk dióra!

„A Nyitrai Egyetem harmadéves magyar-angol szakos hallgatója vagyok, s Szentpéteren van az otthonom. A Néphagyomány az oktatásban tanfolyam híre hamar elterjedt a hallgatók körében. Az egyik ’magyar-szaktársam’ is részt vett a képzésen, s nagyon hasznosnak tartotta az ott tanultakat. A családom életét a népi kultúra igencsak átszövi: édesapám révén a zene mindig együtt élt velem. Nagyon szeretek táncolni is, Szentpéteren kezdtem, jelenleg az ógyallai Bellő Néptáncegyüttesnek vagyok tagja. Motivációként ide sorolom másik, a kis néptánccsoportomhoz kapcsolódó munkámat: Ógyallán, az alapiskola alsó tagozatosaival szerettetem meg a néptáncot. Tisztában voltam azzal, hogy a tudásom bővítésével léphetek csak előbbre, s megalapozott pedagógiai módszerekkel tökéletesíthetem csoportmunkámat. Időben jelentkeztem, s az óvodapedagógusoknak kiírt képzést felvehettem az óráim közé. Így visszatekintve, a hathetes kurzust mindenkinek ajánlhatom, akit érdekel a téma, vagy – mint jómagam is más területen – csoportokkal foglalkozik.

Sokat segítettek a tánc-akadálypályák, ezek segítségével például a dobogásokat lehetett jobban elsajátítani: a papíron szereplő nyomtatott dióra lépve természetesen a kis táncosok dobbantottak. Itt említeném még, hogy kollégám, Katona István a madari böjti játékokat tanította be, s én asszisztálhattam mellette. Ez nagyon kedves, hidas, játszós, vonulós-kapuzós összeállítás, s élményt szerzett a gyerekeknek. Az Egyetemen a népi játékok is hasznosak voltak, ezeket pihenésképpen játsszuk csoportomban, a gyerekek megelégedésére. A népdaltanítás is emlékezetes volt, de ez főleg az óvodapedagógusoknak szolgált javára.

Végezetül szólnék a népmesemondás iránti vonzalmamról. A kurzuson megismerhettük azokat az internetes adatbázisokat, amiken népdalokat, népmeséket, táncokat tudtunk keresgélni, s éltünk is a lehetőséggel. Kutakodásaim során leltem rá egy szentpéteri mesére, amivel az egyik versenyen el is indultam, s az országos megmérettetésen aranysávos minősítést érhettem el.”