2016. december 3., 12:22

Csali-szurkolók a Moziban

SOMORJA.A Csali Gyermek Néptáncegyüttesnek nemcsak a budapesti televíziós stúdióban, hanem a csallóközi városban is rengetegen szurkoltak.
201612031028320.00000000001a_pava2_(2)__atfut.jpg
Galéria
+2 kép a galériában

Bejutott a Fölszállott a páva döntőjébe a somorjai Csali Gyermek Néptáncegyüttes. A csoportnak nemcsak a budapesti televíziós stúdióban, hanem a csallóközi városban is rengetegen szurkoltak. „Nagyon sokat dolgoztak érte és megérdemlik” – mondta a Madách Imre gimnázium diákja, Komzsík Sára. A somorjai szurkolótábor magját egykori és jelenlegi Csalisok alkották.  „A gyermek táncegyüttesnek 160 tagjai van” tájékoztatta portálunkat  az ugyancsak gimnazista Barath Bettina. „Vannak a nagyon kicsik, az ovis korosztály, aztán van közöttük nagyobb is, a nagyobb csoportosok, és vannak alsó, illetve fölső tagozatosok.”

A Csali középdöntője ezért gyakorlatilag egész Somorját megmozgatta. A helyi református lelkész a közösségi oldalakon buzdított mindenkit arra, hogy szurkoljon a gyerekeknek, és szavazzon rájuk.  „Itt a Felső-Csallóközben egy olyan kiemelkedő műhely az, amit a Valacsay Franciska és a Nagy Myrtill fönntart, ami nézetem szerint az egyik legfontosabb gyereknevelő szempont. A másik dolog, remélem, hogy nemcsak a csallóköziek, illetve a felvidéki magyarok tartják a magukénak, hanem az egész Kárpát-medence. Ez volt a célom a kampánnyal. Harmadrészt, a gyereknek meg a felnőttnek kell a csillogás, és kell, hogy lássa, hogy a Felvidéken magyarként lehet sikeres” -  mondta György András református lelkész.

A Moziban a középdöntő estéjére fergeteges hangulat kerekedett. A szurkolók a mozivásznon nézték a Csali fellépését, azt skandálták, hogy  „Somorjaiak vagyunk, a Csalinak szurkolunk!“

Abban mindenki biztos volt, hogy a somorjaiak sikerrel szerepelnek. A közmédia élőben kapcsolta a somorjai szurkolótábort, akik buzdító táblákkal és ujjongással éltették a Csalit. „Egy kis csallóközi városból jelentkezünk, és nagyon-nagyon sokan vagyunk” – így jelentkezett be Kovács Koppány zenész. „Mi nagyon örülünk annak, hogy a Csali kijutott a Fölszállott a páva elődöntőjébe, vagy magába az élő adásba. És onnan, hogy a középdöntőbe bekerültünk, ez egy hatalmas nagy öröm. Egy 15 ezres kis városkáról beszélek, Somorjáról, ahol 160 gyerek táncolja hétről hétre a magyar néptáncot. És azt kell tudni, hogy Somorja az utolsó magyar bástya Pozsony felé” – üzente a zenész a magyar nézőknek.

A Csali a zsűri döntése alapján bejutott a december 16-i döntőbe. A két középdöntőből a Fölszállott a páva utolsó fordulójában 5-5 produkció mutatkozik majd be.

201612031028320.00000000001a_pava2_(2)__atfut.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.