2021. június 29., 14:00

Csaknem 300 rendezvény megvalósulását támogatta a Otthonról Haza Program

Befejeződött az Otthonról Haza Program, amelynek keretében 2018 januárjától 2021 március végéig 282 rendezvény zajlott le több mint száz településen mintegy 14 ezer látogató részvételével a Széchenyi2020 program részeként - hangzott el a Hagyományok Házában tartott keddi, projektzáró sajtótájékoztatón.

Tóth János, a Hagyományok Háza hálózatvezetője emlékeztetett: a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. projektje a Kárpát-medencei kulturális kapcsolatok bővítését és a helyi kulturális identitás erősítését tűzte ki célul. Hozzátette: a projektidőszakban 282 program zajlott le több mint száz településen, mintegy 14 ezer látogató részvételével. A program 660 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg, melyet az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosított.  

A program legfőbb célkitűzése a közösségteremtés volt, a néphagyomány erejével. A hálózatépítés célja az, hogy elinduljanak jó gyakorlatok településeken. Szintén kitűzése volt a programnak, hogy a fiatalok szembesüljenek saját településeik értékeivel - mondta el Szedlacsek Emília, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. szakmai igazgatója.

A megvalósult programok között szerepeltek egyebek mellett a filmkészítésbe bevezető táborok, regionális értéknapok, népzenészeknek szóló mesterkurzusok, kulturális csereprogramok, valamint népmesemondó versenyek is. Mindezek mellett többek közt nemzeti kulturális és irodalmi értékek népszerűsítését szolgáló rendezvények, mentorprogramok és egy népmese-applikáció létrehozása is szerepelt a projektben - emlékeztettek a sajtótájékoztatón.

A rendezvények a hagyományőrzés, kultúraközvetítés, tudásátadás és határon túli együttműködés jegyében a Magyarország vidéki helyszínein, néhány program pedig Szlovákia és Románia magyarlakta településein, valamint a körülményekhez alkalmazkodva, virtuálisan zajlottak. A projektről bővebb információk a www.hagyomanyokhaza.hu weboldalon találhatók.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.