„Nem mese ez gyermek”
A Hagyományok Háza új kiadványai közül Agócs Gergely: Pál István mesél című könyve hamar népszerű lett. A mellékelt hang- és képfelvételek a mesemondásban is jeleskedő idős pásztor személyét még közelebb viszik az olvasóhoz.
Az új év egyik könyvsikerévé vált a Hagyományok Háza gondozásában megjelent Pál István mesél – Egy nógrádi magyar pásztorember mesekincse című kiadvány. A három éve elhunyt Pál István élete majd’ száz esztendejét Nógrádban élte le, nyitott szemmel járt a vidéken, mindenkit ismert, s mindenki ismerte. Egyedi tehetsége nyomán mind a népzenében, mind a mesemondásban tovább tudta adni ősei kultúráját. Idővel a média is felfedezte, és széles körben ismertté tette sokoldalú tudását, néhány éve a Fölszállott a páva népművészeti vetélkedőn is közönség elé lépett pásztordalaival.
A meséket szüleitől tanulta, s e nemes örökséget ezúttal „mesekönyvében” élvezhetjük.
„Valamikor ugyanúgy jártak a legények a lányokhoz, mint most, de ugyan most nem is járnak, mer’ má’ nincsenek is legények” – kezdi Pál István mondókáját elmerengve, némi nosztalgiával, egy letűnt kor utolsó tanújaként. Ezután sorjáznak az ízes történetek, számos közülük ismerős is. A históriák némelyike, mint a Fehérlófia Mátyás része a már többször feldolgozott magyar mesekincsnek, a Jancsi és Juliska alaptörténetét a Grimm-fivérek művéből, a Szurkos lány egyes mozzanatait pedig a Charles Perrault féle Hamupipőke változatból is ismerhetjük. Gazdag képzeletvilága nyomán új meseváltozatok születtek. E változatos szellemi tár forgószínpadán királyok, királylányok, ördögök, megcsókolt békák, mondai alakok kavarognak. Természetesen a juhászos történetek is gyakran felbukkannak, hisz Pál István életében az állatok fontosak voltak. A tót szomszédság a történetekben is nyomot hagyott. Máshol a fabula erotikus színezetet ölt, a megesett királyleány, vagy a Jano meg Mara szókimondó meseszövését semmiképpen sem ajánlott idő előtt megosztani gyermekeinkkel!
Agócs Gergely a néprajzos alaposságával, nagy szeretettel, írja le azt a közeget, amelyben az adatközlő élt, s szőtte álomvilágát. Pásztorként „kiváló dudásként, furulyásként, és nótás kedvű, mulatós emberként” ismerték. A misztikum sem állt távol tőle, értett a mágiához, s a szerelmi varázsláshoz, valamint a rontáselhárításhoz.
A kötet igazi erénye, hogy Pál István hangját és mozgóképeit is megosztja az olvasóval. A videofelvételről egy magával, s az élettel megbékélt bölcs öregember tekint ránk a kemence mellől. Megrágja a mondatokat, gazdag szókincsével teszi képszerűvé gondolatait, s sugárzik belőle a derű. Tudjuk pedig, hogy nem volt könnyű élete, hat gyermekét temette el, s talán a folkloristák megkeresései szépítették meg öreg napjait,… meséi pedig minket tettek gazdagabbá.
