2016. november 12., 09:42

Az ukrán határ lehetséges blokádjára figyelmeztet a vámhivatal

NAGYMIHÁLY. Az Ungvár – Felsőnémeti (Užhorod – Vyšné Nemecké) és a Kisberezna – Ugar (Malij Bereznij – Ub¾a) határátkelőhelyek lehetséges járhatatlanságára figyelmeztet a személyforgalom tekintetében 2016. november 12-től kezdődően a Nagymihályi Vámhivatal.

„Az Ukrajna felől Szlovákiába érkező teherforgalom esetében megnövekedett várakozási időre számítunk“ – közölte Klára Baloghová, a nagymihályi vámhivatal szóvivője.

Az ukrán fél tájékoztatása szerint autósok ismételten blokád alá készülnek helyezni az ukrajnai határátkelőhelyeket. „Ez gyakorlatilag azt jelentheti, hogy a Szlovákiából Ukrajna irányába kilépő gépkocsivezetők, akik átesnek a szlovák határőrök ellenőrzésén, majd adott esetben az ukrán oldalon is, kénytelenek lesznek visszafordulni, mivel a határátkelő közeli utak blokádja miatt nem lesznek képesek folytatni útjukat Ukrajna belterületeire“ – fejtette ki a szóvivő. Az Ukrajna felől Szlovákiába érkező gépkocsivezetők a blokád következtében ugyancsak nem lesznek képesek megközelíteni a határátkelőhelyet.

A helyzet orvoslása érdekében a határ két oldalán működő határrendészeti szervek folyamatos kapcsolatban állnak egymással, ugyanakkor a szlovák határrendészeti szerveknek nem tartozik közvetlen jogköreibe egy ilyen probléma felszámolása – hangsúlyozta a szóvivő.

A lehetséges korlátozások nem érintik az autóbuszjáratokat, azokat ellenőrzését ugyanis átmenetileg a teherforgalom számára kijelölt sávban intézik majd a vámosok – mondta el Baloghová, hozzátéve, hogy a határátkelőhelyeken uralkodó aktuális állapotokról a Pénzügyőrség (FS) honlapján keresztül tájékoztat a vámhivatal.

A blokád meghatározatlan idejű. „Nem tudni, mikor szakad vége, ezért azt ajánljuk, hogy készüljenek fel az esetleges fennakadásokra” – tájékoztatott az országos rendőr-főkapitányság szóvivője, Denisa Baloghová.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.