2019. augusztus 5., 20:50

Az együttlét öröme

A Hagyományok Háza Mikházán rendezi első szabadegyetemét augusztus második hétvégéjén. A kezdeményezésről és a programról Kelemen Lászlóval, az intézmény főigazgatójával készítettünk rövid interjút.

Kelemen László

A mikházi szabadegyetem egy új fejezetet nyit a Hagyományok Háza külhoni munkájában?

A szabadegyetem egy klasszikus lehetőség arra, hogy amit valaki jól ismer, azt a tudását megossza másokkal. Nem kötődik iskolai végzettséghez, s hosszú kurzusokhoz, akár egy hétvégén is megrendezhető eseményt jelent. Ennek jegyében állítottuk össze az első mikházi szabadegyetem programját. Az előadók listáját nézve bátran ajánlhatom, hogy augusztus második hétvégéjén megéri felkeresni a Felső-Nyárád menti települést. 

Mennyire szimbolikus a helyválasztás?

Teljes mértékben, mivel Mikháza a Marosvásárhely-környéki oktatás bölcsője. Ott alapították az első iskolát, s idén ünnepeljük a ferences-kolostor rendházfőnöke, Kájoni János születésének 390. évfordulóját. A kicsi falunak továbbá olyan neves szülöttei is voltak, mint az újságíró Kacsó Sándor és a nótaénekes-humorista, Széllyes Sándor. A hétvége jelentőségét emeli ki, hogy a szabadegyetemet vasárnap a ferences templomban misével zárjuk, amit Böjte Csaba ferences szerzetes mutat be.

Kiket várnak a jeles eseményre?

A vendégek köre igen széles: várjuk annak a tíz civil szervezetnek képviselőit, akik stratégiai partnerként dolgoznak velünk Nagyváradtól Csíkszeredáig. Számunkra ők azt a belső kört jelentik, akik eljönnek a rendezvényre, előadásokkal gazdagítják a programot, s az esetleges vitákban is aktívan vesznek részt. A második csoportba azok a szakemberek tartoznak, akik ugyan nem stratégiai partnereink, de az elhangzó témák jól ismerői, és mi kíváncsiak vagyunk tapasztalataikra. A harmadik réteg pedig az a hagyományokat szerető közönség, akikre jelentős számban számítunk Mikházán az előadásokon és az esti koncerteken. 

A programok összeállításánál mennyire gondoltak a fiatalokra?

A programsorozattal inkább a középgeneráció tagjait kívánjuk megszólítani, akik élettapasztalatuk nyomán már tisztában vannak a hagyományőrzés fontosságával, s benne vannak annak a „sűrűjében”. Természetesen a fiatalokkal is számolunk, s az esti rendezvényeink különösen vonzók lehetnek számukra.

A kétnapos programnak mi a vezérmotívuma?

A közösség, az együttlét örömét emelném ki. Azok, akik egy életre elkötelezték magukat a hagyományos népi kultúra ápolására, azok most együtt tölthetnek majd’ három napot. Remélem, hogy a tudásgyarapodáson és tapasztalatcserén túl tényleg közösségként tudjuk megélni ezt a szép hétvégét.

Az „első” sorszámnév arra utal, hogy a szabadegyetemnek tervezik a folytatását?

Nagyon remélem, hogy igen. Ezért is hirdetjük így, mert számolunk a folytatással. A helyszín természetesen nincs kőbe vésve, de lehet, hogy Mikházán teremtünk hagyományt. Most a rendezvényre koncentrálunk, a jövőről, a szabadegyetem fogadtatása nyomán döntünk.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.