„Arass rózsám, arass!” Hajnali, kaszával
A Kossuth Rádió a „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsor e hónap harmadik hetében az aratással foglalkozik.
Július hónap a kenyérgabona betakarításának ideje a Kárpát-medencében. A magyar nyelvterületen nem volt egységes időpontja az aratás megkezdésének, hiszen a déli területeken korábban érett be a gabona, mint északabbra vagy a hegyek között. Ez az eltérés azonban azt is lehetővé tette, hogy a hegyvidékiek az Alföldön vállaljanak aratást, majd a több hétig tartó munka befejezése után az otthoni termést is be tudják takarítani.
Az aratás ideje alatt egykor szünetelt a törvénykezés és a távoli vidékeken katonaként szolgáló férfiak is hazatértek a munkálatokra, sőt a rabokat is szabadon bocsátották, hogy kenyeret szerezhessenek maguknak télire.
A kenyérgabona betakarításával kapcsolatban igen sok szokást ismerünk, melyek gyakran vallásos jellegű szertartásokkal kapcsolódtak össze. A Csallóközben az aratók a templomhoz vonultak, a szerszámaikat a falhoz támasztották, a pap pedig megszentelte azokat. Ezt követően a munkások megemelték kalapjukat és fennhangon azt mondták: „Jézus, segíts!”, majd megindultak a földek felé. Az első aratók tréfás beavatáson is átestek: volt, ahol belekötötték őket a kévébe, más vidékeken pedig keresztszülőt választottak maguknak a fiatalok aratás idejére.
Az első kévének és az elsőnek learatott búzaszálaknak különleges jelentőséget tulajdonítottak. Adtak belőle a baromfinak, hogy jól tojjon, de mindenféle betegségek távoltartására is használták.
A legtöbb szokás és hiedelem az aratás végéhez kapcsolódott. Számos vidéken hagyomány volt, hogy a gabonát egy kis földdarabon, talpon hagyták, hogy a következő esztendőben is jó termés legyen. Úgy tartották, hogy ez a madaraknak és a szegényeknek szolgál eleségül. Az utolsó learatott kalászokból minden résztvevő hazavitt egy marokkal. Az utolsó kévéből készítették el az aratókoszorút, amelyet a gazdának áldomással vagy más ajándékkal kellett megváltania. Ezt követően a koszorú a mestergerendára került egészen karácsonyig, amikor is az ünnepi asztal alá szórtak belőle. A nagyobb uradalmakban az aratókoszorú vitele, átadása ünnepélyes keretek között ment végbe. Egy 1800-as évek végéről származó leírásban, a következőket olvashatjuk róla:
