Aki táncol és énekel, az boldogabb
Napjainkban, amikor a hagyományőrzés a virágkorát éli, a Bodrogköz és az Ung-vidék nem jeleskedik olyan együttesekkel, amelyek például a minőséget jelentő Fölszállott a páva című műsorban ezt a vidéket képviselhetnék. Ám az is tény, hogy a Felvidék legkeletibb végén is megmozdult végre valami. Gyerektánccsoportok és újabb felnőtt éneklőcsoportok alakultak, mutatkoznak be rendszeresen.
Az Ádám házaspár, Norbert és Csilla az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes egykori táncosai. Habár Kassán laknak, mégis főleg Buzitán, Nagyidán és Imregen teszik a dolgukat.
Azzal az ötlettel keresték meg jó egy évvel ezelőtt a Nagykaposi Magyar Házat, hogy szükség lenne egy olyan seregszemlére, amelyen a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki bemutatná a tudását,
hogy azt egy szakmai csoport kiértékelhesse, irányt mutatva a továbbfejlődés lehetőségében.
Gabri Rudolf, aki már rég munkakapcsolatban áll a házaspárral, megvalósításra érdemesnek ítélte az ötletet, de mert a támogatáskérést nem tudták egyetlen pályázati rendszerbe se besorolni, ezért személyesen Kásler Miklóshoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjéhez fordultak anyagi segítségért. Ahogyan azt Gabri Rudolf lapunknak elmesélte: a miniszter mintegy 3 héten belül válaszolt levelükre, amelyben 3,5 millió forintot ajánlott fel a seregszemle lebonyolítására. Így már csak a helyszín kiválasztása, a szakmai tanácsadók és a hagyomány-őrző csoportok meghívása maradt hátra, és kezdődhetett a szervezés.
Már a mintegy 400 embert felvonultató rendezvény helyszínének kiválasztása sem bizonyult egyszerűnek,
hiszen olyan helyszínre volt szükség, ahol a fellépés és az étkeztetés egyaránt megoldható. Csak a margóra jegyezzük meg, volt olyan megszólított magyar iskolaigazgató, aki magáért a teremhasználatért is szemtelenül magas bérleti díjat kért volna. Szerencsére a nagyszelmenci Dobó István Alapiskola igazgatója nemcsak hogy ingyen bocsátotta az iskola épületét a szervezők rendelkezésére, de még annak alkalmazottait is csatasorba állította.
Egyszerűen azért, mert közösségünk és haladásunk érdekében ezt így tartja helyesnek és természetesnek. Furik Rita és Richtárcsik Mihály személyében meglettek a hagyományőrzésben jártas szakemberek is, ráadásul Rita a Bodrogköz szülötte, tehát neki szívügye mindaz, ami ebben a régióban történik. Mihály pedig kassai származású, és egész életét betöltötte a néptánc. Oktatott és koreográfiákat készített az egész világon.
Október 26-án délelőtt először a gyerekcsoportok bemutatójával kezdődött a rendezvény.
Ahogy Ádám Csilla mondja, utánpótlás nélkül a hagyományaink óhatatlanul feledésbe merülnének. A hét gyerekcsoport bemutatkozása azért volt fontos, hogy a fiatalok megismerhették egymást, ugyanakkor a Szinvavölgyi Néptáncműhely fellépése után azt is megtapasztalhatták, hová lehet fejlődni. Amíg a gyerekek ebédeltek, majd a hangszerekkel ismerkedtek, nemezeltek, addig a vezetőik meghallgatták a teljesítményük értékelését.
Ezek a csoportok még nyilvánvalóan az út elején tartanak;
lelkesedésben nincs hiány, de a rutin, a sok-sok gyakorlás eredménye még hiányzik.
Jövőjük nagy mértékben függ majd a vezetőjüktől. Ígéretes próbálkozásokat láttak a színpadon, így ha anyagi és szakmai támogatást kapnak, lehet jövőjük. Az elbírálók azt javasolták a csoportok vezetőinek, hogy a jövőben tartsanak egy szakmai napot, ahol a most készült felvételeket kielemzik, és mindenkire kellő mennyiségű időt szánva határozzák meg a haladás irányát.
Kora délután már a felnőtt éneklőcsoportok vették birtokba a színpadot. Összesen 11 együttes mutatta be a szakemberek és a kollégák előtt a tudását, s ezek közül csupán egy volt férfi népdalkör.
Richtárcsik Mihály az elhangzott produkciókat követően kifejtette, hogy a XXI. században a népművészetet is be kell tudni a megfelelő módon csomagolni. Nem szerencsés, ha az énekesek úgy állnak meg a színpadon, mintha kórus lennének, hiszen ők nem azok. Az éneklést életszerűvé kell tenni! Ebben a műfajban is szükség van a jó ötletekre, ugyanakkor fontos, hogy a színpadon állók lélekben is kommunikáljanak egymással.
Furik Rita mindezt azzal egészítette ki, hogy
a népzene szakrális kommunikáció. Mélységeket nyitunk meg vele.
Ha a gondjainkat kiénekeljük magunkból, akkor meg is szabadulunk tőlük. Engedjük, hogy a zene felszabadítson bennünket, de amit kimondunk, az csillogjon! Általa találjuk meg magunkban újra az embert. Kevés, ha szeretjük azt, amit csinálunk, éljük is meg, hogy továbbadhassuk. A népzenében nem versenyzünk egymással, hiszen mindannyian egymás testvérei vagyunk.
Elég baj az, hogy a világunk hamis dolgokra épül, ezért is működik rosszul. Eredetiség, könnyedség, rugalmasság, alázat kell az élethez!
Ezek a fogalmak jellemezzék szellemi kultúránk, azaz a népi hagyományok képviselőit. Igyekezzünk mindig meghaladni önmagunkat.
Megjelent a Magyar7 2019/45. számában.
