A tájház, amely múzeum

A tájházat Csányi Marika és férje, Csányi Gyula felügyeli, valamint Marika édesanyja, a 84 éves Balogh Rozália. A virágágyások ápolását a szintén 84 éves Bencze Ancsi néni vállalta magára, aki közel lakik a tájházhoz és szívügye, hogy az udvar minden évszakban virágozzon.

Marika elmondja, hogy ötven éve foglalkozik a régi tárgyak gyűjtésével. Már az édesanyja is hagyományőrző volt, rengeteg tárgyat megőrzött, az ő hatására iratkozott be Pozsonyban a Turisztikai Szövetkezethez, amely akkoriban a régmúlt tárgyainak összegyűjtésével foglalkozott.

Azt is elmeséli, hogy az ő gyerekszobájában nem macik meg babák voltak, hanem régiségek, rengeteg kancsó, használati tárgy, kis minimúzeum. 

A férje is hagyományőrző, a fafaragás és a kosárfonás mestere, ezért mindenben támogatta a gyűjtőszenvedélyét. A gazdag gyűjteményt először a falu első írásos említésének a 777. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen láthatták az érdeklődők az egykori fiúiskolában. Mivel a gyűjtemény egyre bővült, a gyűjtők szükségét érezték egy állandó kiállítási hely létrehozásának.

2008-ban a község megvásárolt egy 1896-ban épült parasztházat. Gondos átalakítás után először a két első szoba lett berendezve, majd fokozatosan a többi helyiség is.

Csányi Marika kifejti, a néprajzosok által felügyelt tájházak autentikusan vannak berendezve, akár a régi parasztházak, egy kancsóval se lehet több, mint a hagyomány. Az ő tájházuk nem ilyen. Rengeteg tárgyat sikerült összegyűjteniük, sokat adományba kaptak, most már alig férnek a hat helyiségben. Persze azért a tisztaszoba és a konyha megőrizte a tájházjellegét.

Csányi Gyula vezet végig bennünket a tájházon. Az első helyiség a tisztaszoba, de helyszűke miatt nemcsak az ide illő tárgyak kaptak itt helyet. A megvetett ágyak, a hímzett ágynemű, a szentek szobrai, a tardoskeddi viseletbe öltöztetett bábuk, eredeti főkötők mellett van itt régi bölcső, játékok és sok egyéb. A helyi viselet nem maradt meg az eredeti formájában, mivel közel voltak a nagyobb városok, sok volt a vasutas, hamar kivetkőztek.

Egy 1836-os tulipános ládán látható az a fából faragott piétaszobor, amely annak idején a határban egy akácfára volt rögzítve. Mikor villám csapott a fába, a fa porrá égett, de a Fájdalmas Szűzanya szobra ép maradt a hamu közepén. A régiek ezzel kapcsolatban csodát emlegettek.

A konyha berendezése már teljes egészében tardoskeddi gyűjtés. A legértékesebb tárgy a csikóssparhelt és a falvédők, valamint a „váska”, a vállon hordott vízhordófa. Gyula meséli, még az ő fiatal korában is így hordták a vizet az artézi kútról. Érdekesség, hogy a váska végén függő két nagy kanna vízzel az asszonyok órákig képesek voltak beszélgetni, ha összetalálkoztak. A pékségbe is ezzel hordták a kenyeret. A tardoskeddi váskatáncot minden magyar néptáncos ismeri.

További két szobában régi használati tárgyak, gépek, eszközök garmadája található, köztük több különlegességgel. Fából készült permetezőgép, 120 éves fonott utazóláda, olajsajtoló, kerepelő, mákszitáló, bőrvarró gép, betlehemek.

A közelmúlt, az 1950–70-es évek tárgyaival is találkozunk. Kezdetleges mosógép, rádiók, televízió, számoló- és számítógépek, szifonok, telefon, pionírnyakkendők. Még sokan emlékeznek ezekre a tárgyakra, sőt használták is őket.

Az utolsó helyiség egy polgári szoba az 1900-as évekből, harmóniummal, tálalóval, pamlaggal, íróasztallal és írógéppel, horgolt terítőkkel, festményekkel. Kedvenc színhelye ez a szoba az esküvői fényképezkedésnek. Régi fényképeket is láthatnak itt a látogatók a község életéből.

– A múzeum gazdag gyűjteménye sok törődést igényel – mondja Tóth Marián polgármester. – A kiállított tárgyakkal maguk a gyűjtők foglalkoznak, a múzeum épületét azonban az önkormányzat gondozza. A kezdeti felújítás után is akadt még teendő a portán, hiszen egy ilyen régi épület folyamatos karbantartást és felújítást követel.

Az utóbbi években a múzeum udvarán is történt látványos változás. Lebontottak egy régi fészert, amelynek helyére szép, hangulatos filagória került egy sikeres pályázatnak köszönhetően. Ez a kis kerti lak több kézműves-foglalkozásnak volt már a színhelye.

A magyar alapiskola több alkalommal szervezett itt gyermeknapot, de a helyi nyári táborok szervezői is előszeretettel látogatnak ide a gyerekekkel. A házhoz nagy kert is tartozik, ennek rendben tartásáért a helyi közhasznú vállalat felel.

Teendő mindig akad bőven, és tervekből sincs hiány. A gyűjtemény tulajdonosai és az önkormányzat közösen dolgoznak azon, hogy a múzeum bővüljön és szépüljön, a lakosok büszkeségére és a távolból érkező látogatók örömére. 

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/47. számában.