2020. február 10., 14:33

A naszvadi fiatalság megmutatja, mire is képes

„Egyre kevesebben vagyunk, magyarok, változnak a körülmények, s ha mi – fiatalok – nem leszünk, akkor ugyan ki marad meg magyarnak itthon?” Hangzott el a naszvadi Szabó Gergely szájából a X. Csemadok Ifjúsági Bál kezdése előtti órákban, amikor is még annyi ideje volt a főszervező úrnak, hogy egy rövid beszélgetés erejéig feltartsuk őt. Milyen titkos módszerrel tudják összetartani a naszvadi fiatalokat, hogy aktívan tevékenykednek a Csemadok helyi szervezetében, s hogy egyáltalán érdekli őket a tenni akarás meg az ,,önszorgalomból csinálni akarás“? Erről és még sok másról kérdeztük Gergelyt, aki beszélt a fiatal csemadokosokról, a jubiláló ifibálról és a Viza citerazenekarról is.

Galéria
+4 kép a galériában

Tíz éve a változás szele meglebegtette Naszvadot. Dobosi Róbert lett az elnöke a naszvadi Csemadok szervezetnek, aki szerette volna aktívan bevonni a fiatalokat a Csemadok működésébe, és szerepeltetni az ifjúságot különféle eseményeken, rendezvényeken. Kezdetekben ifjúsági klub is működött náluk, mostanában kicsit megcsappant az érdeklődés iránta, de nagyon szeretnék újra fellendíteni a klubéletet – vallotta meg Szabó Gergely, a X. Csemadok Ifjúsági Bál főszervezője.

A tavalyi évben a Csemadok fennállásának 70. évfordulójáról a naszvadi csemadokosok is megemlékeztek. Az idősebb és a fiatalabb generáció tagjai összeálltak egy lakodalmas színdarab erejéig, hogy méltóképp emlékezzenek meg a hét évtizedről.

Ez is bizonyítja, hogy a magyarságtudat szerencsére még ott van a naszvadi fiatalokban, és természetesen a néphagyományokra és a hagyományőrzésre is nagy hangsúlyt fektetnek.

Nagyjából tíz éve annak, hogy Naszvadon megalakult a Pettyem néptánccsoport, amely szüntelenül gyűjti össze a táncolni vágyókat. Generációk követték egymást és szerencsére mind a mai napig követik egymást, s nem restek a különféle fellépéseket járni.

Gergely portálunknak elmondta, hogy 2004 óta Csemadok tag és azóta aktívan citerázik is, merthogy citerazenekar is működik Naszvadon. A Viza citerazenekar 2001 óta létezik és heti rendszerességgel gyakorolnak a fiatalok, számos határon túli és Szlovákián belüli fellépésen vannak már túl, bizony nem állnak le.

Gergely arról is beszámolt, hogy nemrég elindult a Csemadokban egy kézműves szakkör, amelyet heti rendszerességgel lehet látogatni. A szövőszékeken szövéstechnikákat gyakorolhatnak az érdeklődők, kipróbálhatják az agyagozást és egyéb kézműves technikákat sajátíthatnak el a naszvadiak.

A naszvadi Csemadok mellett működő fiatalok legnagyobb vállalkozása a mára már 10. születésnapját ünneplő ifjúsági bál. Mégis mi a titkuk a fiataloknak, hogy minden évben több mint 300 érdeklődőt meg tudnak mozgatni?

Mindegyikünk hasonló világnézeteket vall, hasonlóan magyarok vagyunk és keressük a lehetőségeinket. Az emberek pedig kreatívak, ezért is szeretem, ha mindig újabb és újabb ötletekkel jönnek a fiatalok, mert mindenkinek meg tudjuk teremteni a kibontakozás lehetőségét. Ha látom bennünk a tenni akarást, a megvalósítási kényszert, tudom, hogy rájuk bízhatok egy-egy feladatot – mondja Gergely.

Mindig kell egy olyan ember, vezető, aki tudja motiválni a többieket. Természetesen Feszter (barátai csak így hívják Gergelyt) sok mindent feláldoz annak érdekében, hogy jól működjön a csapat. Azt szokta mondani, meg kell találni az emberekkel a szimpátiát, barátságosnak kell lenni, viszont azért a tiszteletet is meg kell követelni. Ha van egy jól működő rendszer, amelyre építeni tudnak, akkor számukra nem létezik lehetetlen. Szórakozni pedig mindenki szeret, és ez a bál remek lehetőséget kínál erre.

A régi tagokat pedig felváltják az újak, akik ugyanolyan lelkesedéssel (vagy még nagyobbal) csinálják azt, amit elődeik. Igyekeznek nemcsak az ifibálra fektetni a hangsúlyt – holott számukra ez a legnagyobb esemény Naszvadon –, hanem a Csemadok által szervezett rendezvények szervezésébe is bekapcsolódnak.

Egy bál, aminek hagyománya van

Tizedik éve rendezik meg a Csemadok Ifjúsági Bált a naszvadi fiatalok, akik szeretik megfogni a munka végét. Az első hat évben még teljesen más volt a bál koncepciója. Más volt a helyszín, mások voltak az emberek, és nem utolsó sorban nem volt tematikája sem a bálnak. Sztárvendégeket vonultattak fel a szervezők: Király L. Norbertet, Tóth Gabit stb. Később azonban a szervezőség a táncra és a szórakozásra fektette a hangsúlyt, és élőzenével, zenekarokkal szórakoztatta a bálozókat.

A helyszín is megváltozott időközben; a naszvadi Agrorent nagyterme nyújt felejthetetlen élményeket a szórakozni vágyóknak.

A téma pedig minden évben más, amellyel meg tudják szólítani a fiatalságot: volt már Valentin-napi, Retro, Hollywood bál és az idei a Kémek bálja – 007-es tematikára épülő, amely egyébként eléggé aktuális, mivel a Bond-film új része is lassan elérhető lesz a mozikban (április környéke a szerk. megj.).

A szervezők a bál jubileumára való tekintettel 0010-re keresztelték az idei eseményt. Az eseményen az Apollo band és a Carson zenekar biztosította a talpalávalót. Éjfélkor tombolahúzás is volt, és nem maradhatott el a születésnapi torta elfogyasztása sem.

A fiatal generáció minden évben megkapja a kellő támogatást az idősebb csemadokosoktól, hozzájárulásuk nagy segítség a fiatalok számára, hiszen az előkészületekben nagy szerepet játszanak ők is. A generációváltás bizony erősen megjelent a helyi szervezet vezetőségi köreiben, de ezzel nincsen semmi baj. Van jövője a Csemadoknak, van jövője a magyarságnak, és a fiatalok lendülete tartson ki még jó sokáig, hogy mindig érkezzen az utánpótlás és a jókedv sem maradjon el. A tenni akarás és a szórakozás kéz a kézben is tud járni, ezt bizonyította a naszvadi fiatalok vállalkozása is! 

Galéria
+4 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.