A megtalált magyar hőseposz

A korábbi munkásságáért Széchényi Ferenc- és Erdélyi Zsuzsanna-díjjal, valamint Magyar Örökség-díjjal is méltán kitüntetett, s a közelmúltban a Magyar Művészeti Akadémia tagjává választott B. Kovács István megkerülhetetlen alapművet tett le a magyar kultúra asztalára, amelynek hatása, jelentősége nyilván csak hosszabb távon fog megmutatkozni. Bízvást állíthatjuk azonban, hogy a magát legszívesebben gömörológusként meghatározó rimaszombati tudós régész és néprajzkutató a magyar népköltészet és népi epika térképén Székelyföld, Moldva és a Zoboralja mellé helyezte a szülőföldjét és annak ősi gyökerű kincseit, amelyek feltárására, mentésére és kutatására áldozta egész munkás életét.  

Kevés izgalmasabb olvasmányt tudnának a magyar irodalom barátai elképzelni, mint lépésről lépésre követni az elveszettnek hitt, évezredes hit- és életvilágot életre keltő magyar hősköltemény cselekményének, hőseinek, a főhős vándorlásának és tetteinek ismertetését és kibontását a magnetofonszalagról lejegyzett, kisregény terjedelmű mesefolyamok szövegéből. B. Kovács István könyve pontosan ezt nyújtja, méghozzá filológusi pontossággal, dokumentált adatokkal és értelmezésekkel, precíz levezetésekkel, a magyar és külföldi szakirodalom átfogó ismeretében.

Bízhatunk abban, hogy új művének a jelentőségéhez méltó bemutatására is sor kerül az érintett szakmai fórumokon. A könyvében megörökített felfedezéseknek ugyanis – mindannak, amit saját gyűjtésében, a szöveges és képi ábrázolásokban felismert, bemutatott és igazolt – kevés párja akad a magyar művelődéstörténetben. Hiszen aligha van áhítottabb, hiányoltabb és olyan régóta, már-már reménytelenül keresett kincse a magyar irodalomnak és műveltségnek, mint az ősi eredetű, ősi hitvilágunkat és mítoszainkat hőseink tetteivel együtt megjelenítő archaikus népi eposz, amely más népek hasonló nemzeti nyelvű értékeivel – a közép-ázsiai népek eposzaival, a Kalevalával és a folklórban gyökerező többi hőskölteménnyel – összemérhető, rokonítható lehetne.

Legnagyobb epikus költőnk, Arany János, akit évtizedekig foglalkoztatott hiányzó „naiv eposzunk” gondolata, kísérletet is tett a nemzeti hősköltemény rekonstruálására korának népies költői nyelvén és képzeletvilágában, a ránk maradt legendák és krónikáink, a hun-magyar mondakör alapján. Ez lett volna a Csaba-trilógia, amelyből az első rész, a Buda halála készült el.

B. Kovács István monográfiája másfél évszázad múltán méltó beteljesítését és igazolását nyújtja Arany előrejelzésének. Egyezik Arany felfogásával a rimaszombati folklórtudós tömör, a feltárt archaikus eposz jelentőségét rögzítő, s egyúttal további felfedezések lehetőségét is tartalmazó meghatározása:

Arany nézetével szintén egyezően az eposz elemzése megerősíti a magyar–hun rokonság ősi hagyományát is.

Busa Viktor, a rimaszécsi roma fiatalember – akinek páratlan mesekincsét szerencsénkre B. Kovács István idejében felismerte, felgyűjtötte és rögzítette – a felnevelő közösségében hallott és igazi őstehetségre valló képzeletgazdagsággal újra- és újrafogalmazott és e kötetben is publikált meséi magukban rejtik az elveszettnek hitt magyar hőseposz motívumait és történetének szövegszerűen kibontható vázát. Ennek azonosításához a B. Kovács István által elvégzett évtizedes elemző és összehasonlító, több tudományágat – a folklorisztika mellett a régészetet, a művészettörténetet, a mitológia- és vallástörténetet, a stilisztikát és a magyar őstörténeti kutatásokat – érintő munkára volt szükség.

A 13. századi mongol hódítás pusztításában, a tatárjárás sárga viharában szinte teljes addigi írásbeliségünk emlékei megsemmisültek, néhány nyelvemlék kivételével. Ami megmaradt, az latin írásbeliségből készült fordítás; első nagy költőnk műveit is fordításban olvassuk ma már. Mindegyikhez képest csodának számít a magyar hőseposz: a magyar középkor előtti múltból szól hozzánk a legtisztább forrásból, a nép nyelvén, a népi ének- és mesemondók csiszolatlan gyémántot idéző hangján. Senki sem hitt már ilyen csodás újraéledésben, pedig mint B. Kovács István írta:

A hőseposz minden eleme felfedezhető páratlan gazdagságú és elevenségű – zömében még a szerző diákkorában gyűjtött – népmesei anyagban, és kibontható belőle a világmindenség régi magyar mitológiai képe és annak részei, beleértve a három világrétegben lakó istenségeket, a középső, azaz földi világ helyeit, országait és szereplőit, a két félvilági vitéz versengését, a főhős világjárását és tetteit. Archaikus magyar hőseposszá az teszi az epizódokat, hogy teljes mitologikus világkép, világmítosz rajzolódik ki belőlük és mögöttük. Olyan mítosz, amelynek konkrét párhuzamai Közép- és Belső-Ázsia, valamint a Kaukázus népeinek folklórjában azonosíthatók, valamint a Kárpát-medence honfoglalás kori és előtti régészetében és középkori művészetében. B. Kovács István munkája a párhuzamok és azonosságok bőséges felsorakoztatása mellett áttekinti a következtetéseit alátámasztó szakmai véleményekkel együtt az azokkal vitatkozó értelmezéseket is.

Az igényes kivitelezésű, számos rajzot és képtáblát is tartalmazó impozáns kötet gondozására az erdélyi Tortoma Kiadó vállalkozott, dicséretes közreműködése azonban felveti az elérhetőség kérdését is. A Romániában kiadott magyar könyvek magyarországi forgalmazása (Szlovákiáról nem is szólva, ahol az sohasem létezett) ugyanis – a rendszerváltás után, az Európai Unión belül – még annyira sem működik, mint a néhai szocialista tábor és a közös könyvkiadási egyezmények idejében... Tehát nem reklám, csak praktikus tudnivaló, hogy az érdeklődők az erdelyikonyv.hu weboldalon feladott rendeléssel juthatnak hozzá ehhez a rendkívüli könyvhöz és felfedezéshez.

Megjelent a Magyar7 2025/51-52. számában