2012. október 4., 07:33

A külhoni televíziók ingyen kaphatják meg a Fölszállott a páva műsorait

BUDAPEST. A külhoni magyar televízióknak díjmentesen adja át ismétlésre a szombaton induló Fölszállott a páva népzenei és néptánc-tehetségkutató műsorait az MTVA.

A selejtezők helyszíni felvételeiből készített összeállításokat a nézők október 6-ától láthatják a Dunán. Az elődöntők november 3-ától kerülnek a Duna műsorára, majd a közönség szavazataira is számítanak a szervezők az élőben látható kétfordulós középdöntőben, december 1-jén és 8-án, valamint december 15-én, a döntőben. Szilveszterkor a népzenekedvelőknek a Duna gálaműsorral kedveskedik - olvasható a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szerdai közleményében.

Az összegzés szerint az MTVA a külhoni magyar nyelvű televízióknak és közösségi csatornáknak a Fölszállott a páva műsorait az adás után díjmentesen átadja sugárzásra. Az igényeket a médiumok a kulhoni@mtva.hu címen jelezhetik, és a műsorokat egy jogi nyilatkozat aláírása után szerverről tölthetik le.

A zsűri értékelése alapján a válogatók szakmai színvonala megfelelt az elvárásoknak, a versenyzők felkészültek és lelkesek, kiváló produkciók születtek. A szakemberek az elmúlt negyven év szisztematikus munkája eredményének tekintik, hogy a népzene, a népies műzene és az úgynevezett világzene a színpadi szereplők tudatában is különvált, s a jelentkezők kizárólag "tiszta forrásból" merítettek - olvasható a közleményben.

"A versenyzők a zsűrinek is nagy meglepetéseket szereztek. Többek között olyan tehetséges népdalénekesek álltak színpadra, akik a tőlük távol eső vidékek dalait is úgy interpretálták, mintha az adott régióban születtek volna. Ebben nagy szerepe van a táncházmozgalom hagyományoktatási modelljének" - idézi a közlemény Agócs Gergely néprajzkutatót, a zsűri tagját.

Az MTVA, a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza március végén hirdette meg a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncvetélkedőt. A versenyre a teljes magyar nyelvterületen tevékenykedő, 16 és 35 év közötti amatőr népzenei és néptáncszólisták, népzenei és néptáncegyüttesek jelentkezhettek.

A Fölszállott a páva területi előválogatói szeptember 8-án fejeződtek be; 360 produkcióval mintegy 2000 versenyző vett részt a selejtezőkben. A helyszíni felvételekből készített összeállításokat a nézők október 6-ától láthatják a Duna műsorán. A műsorokat Novák Péter és Herczku Ágnes vezeti.

Czibula Csaba, a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetségének elnöke a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által felkínált lehetőséggel kapcsolatban portálunknak elmondta: „Pozitívan értékelhető az MTVA döntése, hogy a „Fölszállott a páva“ című műsort díjmentesen a Kárpát-medence-i lokális televíziók rendelkezésére bocsájtja. Szövetségünk is megkapta a műsorátadási nyilatkozatot, azonban Szlovákiában nem élhetünk ezzel a lehetőséggel. Bizonyára a felvidéki szereplők is örülnének, ha népszerűsítenénk őket, de nem tehetjük. A nyelvtörvény értelmében csak úgy sugározhatnánk a produkciót, ha lefordítanánk, feliratoznánk vagy szinkronizálnánk azt. Mivel a televíziókat a licenc is köti, ezért ehhez módosítást vagy kivételt kellene kérnünk“.

Czibula hangsúlyozta, hogy az egész folyamat anyagi többletterhet is róna a szlovákiai magyar televíziósokra, és a műsor formája is megváltozna. „A nyelvtörvény kapcsán tehát egy újabb korlátozó intézkedésbe ütközünk, miközben sok kárpát-medencei lokális TV élhet ezzel a lehetőséggel. Például a kárpátaljai kollégáink is sugározhatják a műsort, pedig Ukrajna még nem az Európai Unió tagja, mégis jobb helyzetben van. Sajnos, az EU-tag Szlovákiában napjainkban is XIX. századbeli viszonyok uralkodnak...“ - szögezte le a Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetségének elnöke.

frissítve

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.