2018. április 25., 20:02

A Kossuth Rádió korareggeli műsora Nógrádból

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora május első hetében a történelmi Nógrád megye északi részén fekvő Füleket mutatja be. A zenei összeállításban a hallgatók az Utolsó Óra gyűjtéssorozat felvidéki falusi vonósbandáinak felvételeit ismerhetik meg.

Fülek

A Kossuth Rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsora első májusi adását Füleknek szenteli.

A település festői fekvése, a nép képzeletét is megmozgatta, így számos történet fűződik a városhoz. A név eredetét egyszerű legenda tárja elénk. A neves tizennyolcadik századi történetíró, Bél Mátyás jegyezte fel azt a históriát, amely szerint egyszer egy Filek nevezetű pásztor Füles nevű kutyája segítségével hatalmas kincsre bukkant a Cseres-hegység lábainál.

A rengeteg aranyból és drágakőből egy pompás várat emeltetett, amelyet az építtető és annak jó szimatú ebe után Füleknek neveztek el.

A füleki vár helyén a kora Árpád-korban is palánkból készült erősség állt, az első kővárat azonban a Kacsics nemzetség építette a tatárjárást megelőzően. Jelentősége az oszmán hódoltság alatt növekedett meg. Noha a törökök 1554-ben árulással elfoglalták, de negyven évvel később a tizenötéves háború alatt Pálffy Miklós nádor csapatai visszavették.

Érdekes epizód, hogy a várban lakó háromszáz török család a maradás mellett döntött, és később összeolvadt a helyi lakossággal. A tizenhetedik században élte a vár és a város virágkorát, jóllehet az oszmánok 1682-es támadása megakasztotta a töretlen fejlődést.

A település idővel visszanyerte egykori jelentőségét, de a vár történelmi szerepe azonban ekkor már végleg megszűnt. Petőfi Sándor keserűen írta le 1845-ben, hogy a lakosok útiépítésre hordják el a Fülek „vérrel öntözött köveit”.

A Fülek-környéki zenekarok legjellemzőbb sajátossága, hogy a vonósbandák hangszerkészlete a tárogatóval egészült ki. A Hagyományok Háza Hajnali című műsora zenei összeállításában a hallgatók az Utolsó Óra gyűjtéssorozat felvételeiből hallhatnak válogatást felvidéki falusi vonósbandák előadásában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.