2019. január 3., 19:49

A Kisebbségi Kulturális Alap közzétette a negyedik felhívását 2019-re

A Kisebbségi Kulturális Alap negyedik felhívásában a magyar és a cigány kisebbség számára teremt támogatási lehetőségeket. A pályázatok leadási határideje 2019. január 31. A felhívás a 3. programrészt érinti – professzionális művészet támogatása, benne a színházi, zeneművészeti, táncművészeti, képzőművészeti és audiovizuális ágazaté.

Kisebbségi Kulturális Alap, a ki nem használt lehetőség

Jelenleg a pályázatokat még a harmadik felhívási körön belül is be lehet nyújtani, amely szintén a magyar nemzeti kisebbségnek szánt 1.2-es számú alprogramja keretében az amatőr művészeteket támogatja. Ebben az esetben a leadási határidő meglehetősen szűkös, 2019. január 7. Az első két felhívást már lezárták.

A támogatási célok olyan struktúra szerint épülnek fel, amelyek magukba foglalják a kulturális minisztérium, az alap igazgatótanácsa, illetve az egyes szakbizottságok által kitűzött prioritásokat. A minisztérium prioritásai közé tartozik a helyi, regionális és a nemzeti kisebbségek kultúrájának támogatása, a Szlovák Színház Éve - 2020 előkészítő és megvalósuló projektjeinek támogatása, amelybe a szlovák színházművészet részeként a nemzeti kisebbségek színházművészete is beletartozik. Az alap igazgatótanácsa prioritásként kiemelte azon aktivitások támogatását, amelyek összefüggnek az 1989-es bársonyos forradalom évfordulójával, illetve a nemzeti kisebbségek olyan aktivitásaival, amelyek bekapcsolhatóak Selmecbánya, a Kultúra Városa projektbe.

Az alap 13 Szlovákiában hivatalosan elismert nemzetiséget hivatott támogatni. 2019-ben az idevágó törvény alapján az alap számára 7,6 millió euró lett elkülönítve.

Csupán egy kérdésünk van: Támogatni tudná az alap egy olyan pályázat benyújtását, amelyben vállalnánk, hogy tisztes pénzért elkészítjük az alap honlapjának magyar verzióját?

A pályázathoz szükséges szlovák dokumentumok elérhetőek ITT>>>

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.