A honvédgúnya születése
A Kárpát-medencében és világszerte tisztelettel adóznak a márciusi ifjak, s az 1848–1849-es magyar szabadságharc emléke előtt. A rendezvényeken katonai hagyományőrzők jelenítik meg a történelmi korszakot. Azt azonban nagyon kevesen tudják, hogyan alakult ki a honvédek uniformisa, és mekkora erőfeszítést igényelt, hogy az önvédelmi háborúban egyenruhával, fegyverrel és felszereléssel lássák el a honvédsereget.
Az általános európai helyzetre való tekintettel Bécs kénytelen volt engedni a magyar fél alkotmányos követeléseinek. A kamarilla azonban szinte az első perctől igyekezett akadályozni a Batthyány-kormány működését, és rendre fellázította ellenünk az országban élő nemzetiségeket. A délvidéki „kis háború” kitörésekor, 1848. május 16-án és 17-én felhívások jelentek meg, amelyek révén gróf Batthyány Lajos miniszterelnök, némiképp túllépve az 1848:XXII. törvénycikk keretein, a rendelkezésére álló reguláris erők számát próbálta meg gyarapítani.
Az önkéntesek húsz forint foglalópénz fejében háromévi szolgálatot vállaltak, s itt már – a nemzetőrségtől eltérően – nem számított a vagyoni háttér, csupán az egészségügyi alkalmasság. A foglaló és a magasabb zsold ösztönzőleg hatott a vagyontalan ifjúság számára, parasztok, iparosok csaptak fel tömegével, tíz százalékukat pedig a jurátusok adták. A jelentkezők 69 százaléka szemtelenül fiatal volt, még be sem töltötte a 22. életévét. Az önvédelmi harc során rendkívüli jelentőséggel bírt, hogy a jurátus ifjak nemzeti és forradalmi hevültsége ösztönző hatással bírt iskolázatlanabb bajtársaik körében. A hadi tapasztalatok gyarapítása mellett ez is hozzájárult, hogy az első honvédzászlóaljak váltak a magyar sereg elitjévé, különösen az egymással állandó nemes versengésben lévő szegedi fehértollasok és a kassai vörössipkások.
Batthyány előrelátóan felmérte, hogy a császári-királyi hadsereg magyarországi óbudai és gyulafehérvári ruházati bizottmányai milyen raktári készletekkel rendelkeznek. A korabeli lapok tudni vélték, hogy nagyobb mennyiségű kávébarna és világoskék posztó leledzett a „monturs-comissióknál”, amelyeket a Katonai Határőrvidék 18 határőr-gyalogezrede számára tároltak. Mások szerint a Pesten állomásozott császári-királyi 5. Belvardo-tüzérezred számára halmoztak fel ruházati cikkeket.
A miniszterelnök vélhetően nem akarta, hogy a császári-királyi hadsereghez hasonló mundért – pl. fehér frakkot – viseljen az „önkénytes nemzetőrség”, így született meg a honvéd egyenruha: fekete csákó, világoskék tábori sapka, piros zsinóros, kávébarna atilla (amely a reformkor divatos férfiviselete volt) és világoskék magyar nadrág. Felszerelésük és fegyverzetük pedig megegyezett a császári ármádia gyalogságáéval.
A bécsi udvar jobbára elszállíttatta a magyarországi raktárakban fekvő készleteket, így a kormány a hazai posztógyárakat is fokozottan vette igénybe, de még így is nehezen haladt a zászlóaljak teljes kiállítása. A pesti önkéntesek még az óbudai raktárakból kaptak mundért és felszerelést, a 3., 5. és 6. honvédzászlóaljak őszig a „kukoricakitlinek” is gúnyolt vászonruházatban hadakoztak, a pápaiak júniusban vászonzubbonyt, világoskék magyar nadrágot és szürke köpenyt kaptak, miközben a debreceni honvédzászlóaljat sikerült teljesen rendben kiállítani.
„Kezdetben csak tábori egyenruhát nyertek a honvédi nemzetőrök. (…) 1181 darab [vitorlavászon] kitli s ugyanannyi nadrág készült – Korda János nemzetőrparancsnok szervezésének köszönhetően –, melyet kukorica-kabátnak és nadrágnak neveztek el, s amely bizony édeskevés meleget nyújtott az akkori júniusi hideg éjszakákon, úgyhogy az előőrsöket majd megvette az Isten hidege. A sok használat és mosás után ezen egyenruha úgy összement, mint a szilva aszaláskor. Ezt az egyenruhát, valamint a bakancsot és egyéb felszereléseket is szegedi iparosok állították ki, éppen olyan gyorsan, és kifogástalanul, mint igen olcsón. A fehérneműket pedig a (…) nőtársulat honleányi buzgalma teremtette elő (...) Fegyvert, dobot s más eszközöket szintén a város szerzett be részükre. Fegyverük többnyire fekete agyú kovás fegyver volt, de volt zünderes, sárgarezes, talán még gyutacsos is, s akinek semmiféle nem jutott, az kiegyenesített kaszával lett ellátva. A felszerelést a nemzetőrségi haditanács még így is olyan kielégítőnek találta, hogy (...) a városnak köszönetet szavazott.”
Hegyesi Márton tudósítása szerint a szegediek posztó egyenruhával való ellátása Óbecsén történt:
A verseci harci cselekmények kapcsán ugyanő jegyezte fel, hogy a szegediek „azon indokból, hogy megkülönböztethetővé tegyék magukat a granicsároktól, kiknek, mint nekik is, szintén fekete szíjuk volt, ezen csata után tűzték fel a fehér tollat, mit aztán a zászlóalj, követvén példájukat a Versecen levők is, az egész szabadságharc alatt megtartott. Az tehát, (…) hogy a jarkováci csata emlékére viselték volna azért a fehér kakastollakat, mert ott a kakaskukorékolás ébresztette s mentette volna meg őket, merőben mese.”
A 9. honvédzászlóalj csak tábori sapkája színében különbözött a többiektől, ugyanis a miskolci újoncok „vörös sapkában vonultak be Kassára az összefutó közönség nem csekély ámulatára. (…) Fel is kérték a zászlóalj-parancsokságot arra, hogy a hadügyminiszter elé terjesztené abbeli kérelmüket, mely szerint az egész 9-ik honvédzászlóalj kivételesen nem kék, hanem vörös sipkát hordhasson. Miután Szemere Bertalan (…) hasonlóképen meg lett keresve, hogy a kérdéses ügyet a miskolci honvédek kívánsága szerint pártolja, megjelent csakugyan nemsokára a hadügyminiszter erre vonatkozó leirata, mely a vörös sapka viselését azon kikötés mellett engedélyezte, hogy a zászlóalj honvédsége a lázadó rácok elleni harcokban tanúsítandó vitézségével magát ezen kiváltságra érdemessé tegye”. Június végén érkezett meg az „első kincstári ruhaszállítmány, még pedig fejenként két ing és két lábravaló. A szegényebb sorsú legénység számára idején jött, de a sok jobb módú honvéd megtarthatta saját finomabb fehérneműjét. Kevéssel utóbb ki lettek osztva már a fekete barnás atillák és a fűzős bakancsba járó kék nadrágok is.”
Megjelent a Magyar7 2020/11. számában.
