A dudálás hagyománya a Hajnaliban
A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora június utolsó teljes hetét a magyar dudálás vonószenében fennmaradt hagyományának szenteli.
A Kossuth Rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek jövő heti adássorozatának középpontjában a duda, és annak a vonós hangszerekre gyakorolt hatása áll.
A duda hosszú évszázadokon keresztül meghatározó hangszernek számított a Kárpát-medence és egész Európa zenekultúrájában. A kutya-, kecske-, vagy birkabőrből készült zeneszerszám hazai népszerűségét jól példázza, hogy táncmuzsikánk legkorábbi, XVI. századból származó írott emlékében már egyértelműen felismerhetőek a magyar dudajáték sajátosságai.
Az arisztokrácia zenei igényének változásával a dudamuzsika lassanként eltűnt az előkelő udvarházakból, művelői pásztorok, elsősorban juhászok és kanászok lettek. A magyar nyelvterület szegényebb vidékein, ahol a gazdák nem tehették meg, hogy vonósbandát fogadjanak, egészen a múlt századig megmaradtak a dudaszóval kísért lakodalmak, farsangi mulatságok.
A duda a magyarlakta vidékek közül a Dunántúlon, a Palócföldön és Szeged környékén maradt fent a XX. század elejéig. Használata a nógrádi falvakban tartott legtovább, ahol a pásztorcsaládok az 1920-as, 30-as években még megőrizték a hangszer elkészítésének és megszólaltatásának évszázados hagyományát. A magyar nyelvterület egyes részein a falusi vonósbandák dallamaiban még ma is fellelhetőek olyan darabok, amelyeket maguk a zenészek is dudanótának tartanak.
Különlegességük, hogy a duda hangzásának tudatos utánzása, a dudaszerű megszólalás jellemzi azokat. A témában jártas néprajzkutató, Agócs Gergely szerint, ezek a dudautánzó nóták, mint például a kürti zenekar által játszott „Kutyadudának a nótája”, régen a prímás tehetségének bemutatására is szolgáltak.
A zenei összeállításban a szerkesztő dudanótákból és kanásztáncok kísérőzenéiből, a falusi vonósbandák által játszott dudautánzó dallamokból válogat.
