2019. november 13., 10:57

,,55 éves lettem én…” - ünnepel a pozsonyi József Attila Ifjúsági Klub

Ez az év a kerek évfordulókról szól. Ahogy már a Juhász Gyula Ifjúsági Klub (JuGyIK), a Kazinczy Ferenc Diákklub (KAFEDIK) és a kassai KIKELET méltóképpen megünnepelte fennállásának ötvenedik, ötvenötödik, vagy éppen huszadik évét, úgy most a József Attila Ifjúsági Klubon (JAIK) a sor.

jaik
Fotó: JAIK

A klubot 1964-ben alapították, azzal a kifejezett céllal, hogy összetartsa a felvidéki magyar diákokat a fővárosban. A magyar diákságnak fontos volt az anyanyelve, s hogy egy olyan közösségbe tartozzon, ahol magyarul beszélgetett hasonló gondolkodású és érdeklődésű fiatalokkal.

A klub életében rengeteg változás történt, volt olyan időszak is, amikor nem egységes diákklubként volt jelen a mindennapokban, hanem a PASZ (Pozsonyi Akciók Szervezése) tartotta össze a különböző egyetemek karain működő kisebb klubokat. Ilyen volt például a Comenius Egyetem Matematikai és Informatikai Karán működő TEK – Teller Ede Klub, vagy a Szlovák Műszaki Egyetem Építészeti Karán lévő YMK – Ybl Miklós Klub, és így tovább.

A több mint fél tucat klub közül ma már csak az orvostanhallgatók alkotta SEJK (Selye János Klub) működik.

A JAIK-ot 2008-ban alapították újra, azóta a fiatalok aktívan és elkötelezetten tevékenykednek a szervezetben.

A JAIK idén november 21-től háromnapos programsorozattal várja az érdeklődőket.

Csütörtökön (november 21.) az ünnepi hangulatért a Gurigongo Symposium felel, egy felolvasószínházat láthat a közönség, amelynek Pozsonyban lesz a premierje. Az előadást Martin McDonagh: A nagy kézrablás c. darabja ihlette, melynek rendezője Miklós Laci, kivitelezői pedig Gyenge Veroni, Tóth Gábor (Tóga), Romada Jankó, Laboda Robi és Miklós Laci lesznek. Az előadás 19:30-kor kezdődik a Csemadok nagytermében.

Pénteken (november 22-én) két zenekarral folytatódik az ünneplés, ugyanis a pozsonyi UHU Club színpadán fellép majd a felvidéki Estendøn és a Jóvilágvan zenekar. Kapunyitás este héttől, a bandák után pedig folytatódik a szórakozás MC Csutival és DJ Kozival.

A visszaemlékezést és az azt követő kötetlen eszmecserét szombaton (november 23-án) ejtik meg a volt és a jelenlegi JAIK-osok. Szeretettel várják mindazokat, akik szeretnének régiúj, humoros és felejthetetlen sztorikat hallani. A nosztalgiaesten állófogadás is lesz. A generációk nagy találkozása 18:00-tól kezdődik a Csemadok termében. A beszélgetés táncházzal folytatódik majd, a jó hangulatról és a talpalávalóról a Bicskás zenekar gondoskodik.

Az egész programról ITT találhatnak részletesebb információt.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.