150 év után került elő egy elfeledett mesegyűjtemény

Franz Xaver von Schönwerth (1810-1886) közel másfél évszázaddal ezelőtt éveken át járta a bajor vidékeket, és több száz olyan mesét gyűjtött össze, amelyek addig csupán szájról szájra terjedtek. Azonban ezek a történetek feledésbe merültek, s csak most, 150 évvel később ébredtek fel örök álmukból.

Több mint ötszáz mesét gyűjtött össze a német férfi bajorországi Felső-Pfalz (Oberpfalz) területén. A történetek – amelyek időben körülbelül akkor keletkeztek, amikor a híres Grimm-testvérek is népmesék után kutattak – várba bezárt hercegnők, gonosz boszorkányok és félelmet nem ismerő szőke hercegek nyomában járnak.

A kutató egyedülálló gyűjteményt szedett csokorba, ugyanis a történetek korábban csak szájról szájra terjedtek. Könyvbe rendezte a népmesei kincset, az Aus der Oberpfalz – Sitten und Sagen című munka 1857-ben, 1858-ban és 1859-ben kötetenként jelent meg. A szerző nem csupán a mesék szövegét jegyezte le, hanem a történelmi hátterükre is kitért.

1885-ben Jacob Grimm így beszélt von Schönwerthről: „egész Németországban senki más nem gyűjtötte össze ilyen alaposan és ilyen fokú érzékenységgel egy térség folklórját.” Azonban a könyv sohasem került igazán előtérbe, s az elmúlt évszázadok során lassan a feledés homálya telepedett rá. A minap azonban a Felső-Pfalz kultúrájáért felelős Erika Eichenseer a regensburgi levéltárban kutakodott, ahol keze ügyébe akadt az egyik kötet. A Guardian értesülése szerint a kutató egy válogatást készült publikálni a másfél évszázados mesékből.

A könyv címében a tervek szerint valamilyen módon megjelenik a szkarabeuszbogár (amely nálunk ganajtúróbogárként ismeretes), mégpedig azért, mert a bogarat már az egyiptomiak is azért tisztelték, mert időnként újjászületett, magyarázza az író. Véleménye szerint ez a tudás és bölcsesség szimbolikája, amit meg kell találni a népmesékben is.

A gyűjteményben helyet kapó néhány mese már régóta kiveszett a köztudatból. Például az egyik történetben egy fiatal lány egy gonosz boszorkány elől akar menekülni, belegázol a közeli tavacskába, azonban üldözője egyszerűen a hasára fordul, s kiissza a tavat, így magát a lányt is lenyeli. Később azonban a leány késsel utat vág magának, s szabad lesz. Ez a mese és társai valamikor jóval ismertebb volt a bajor hegyekben, mint a Hamupipőke vagy a Hófehérke.