2018. július 29., 11:53

14 éves az ipolybalogi Szent Korona Ünnep

Immár 14. alkalommal szervezik meg a hagyományos ipolybalogi Szent Korona Ünnepet.

201707260828390.Ipolybalog.JPG

Az augusztus 5-én megrendezendő ünnepség megnyitója 10 órakor kezdődik a település főterén, melyben a salgótarjáni születésű trombitás, Morvai Máté, a Palócföldi Csalogány regionális népdalversenyen több alkalommal arany sávval minősített énekes, Hlavács Réka és a felvidéki palócság krónikása, Lőrincz Sarolta Aranka mellett az 1997-ben alakult helyi Szent Korona Kórus is közreműködik.

A Palóc Világtalálkozó résztvevőivel kiegészülve a község központi teréről a Szent Korona hitelesített másolatával indul a körmenet a Kápolna-dombra, ahol a József Attila-díjas költő és esszéíró, Koncsol László mond ünnepi beszédet. Itt kerül sor a Szent Korona Emlékérem átadására és az ünnepi szentmisére, amelyet a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, Kozma Imre celebrál.

A délután folyamán a Szent Miklós plébániatemplomban – a magyar szentek litániája után – A muzsika szárnyain címmel ünnepi hangversenyt tartanak a salgótarjáni Doráti Kamarazenekar, Farkas András énekművész és Mekis Péter orgonaművész részvételével.

Eközben a Kápolna-dombon kialakított Ipoly-udvarban a helyi óvodások műsora után Lenický Erik citerázik majd, de különböző hagyományőrző csoportok (Cserháthalápi, Bukréta) is megmutatkoznak.

A 14. Szent Korona Ünnepet több kísérőprogram is színesíti. A tízéves ipolybalogi Művészeti Alapiskola kiállítása mellett lehetőség lesz íjászkodni, lovagolni és kézműveskedni, de katonai bemutatót és kézműves kiállítást is meg lehet majd tekinteni.

A rendezvénysorozatot a Qualiton koncertje és Charlie fellépése zárja.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.