2018. április 3., 10:39

Westworld – 2. évad

A Westworld 2016. október 2-án debütált az HBO-n, majd egy nappal később már a magyar nézők is megtekinthették a tévécsatorna magyar változatán. A Michael Crichton 1973-as Feltámad a vadnyugat, és annak folytatása, az 1976-os Eljövendő világ című filmek alapján újragondolt sorozatot Jonathan Nolan és Lisa Joy álmodták tovább. Az első évad tíz epizódja annyira sikeresnek bizonyult, hogy kétségtelen volt a második széria berendelése.

Westworld – 2. évad
Galéria
+3 kép a galériában

Az HBO már az első szezon alatt bejelentette a folytatást, igaz, a forgatás másfél évet vett igénybe. A sorozat alkotói Jonathan Nolan – Christopher Nolan öccse – és a felesége, Lisa Joy. Hogy mi a Westworld? Lényegében egy hatalmas területen elterülő kalandpark, amely a gazdag érdeklődők számára nyújt kikapcsolódást valamikor a távoli – közeli? – jövőben. A park látogatói visszarepülhetnek az időben egészen a vadnyugat korába, és lényegében bármilyen vágyukat kiélhetik büntetlenül, még embert is ölhetnek, ha ahhoz van kedvük. A Westworld lakói azonban nem emberek, csupán az emberre kísértetiesen emlékeztető lények, vagyis androidok.

A Westworld lakói tehát gépek, akiket – vagy inkább amelyeket – naponta újraüzemelnek és előre megírt programok alapján élik a vadnyugati életüket. Csakhogy, ahogy az ilyen produkciókban szinte mindig megtörténik, a gépek kezdenek öntudatra ébredni, emlékeik támadnak, és az első évad végére a maguk kezébe veszik az irányítást, legalábbis megpróbálják.

 A második évad előtt Nolan azt nyilatkozta, hogy az újabb részekben – ismét tízről beszélhetünk – inkább a külső világ felé fognak tekingetni. Az is biztos, hogy több halottnak hitt szereplő szerepet kap majd a folytatásban. Dolorest tehát Evan Rachel Wood, Maeve-et Thandie Newton, Bernardot Jeffrey Wright, Teddyt James Marsden alakítják – ők mind androidok –, de Ed Harris sem fog hiányozni, Anthony Hopkins – ők történetesen emberek – szereplése azonban még kérdéses, az előzetesekben egyszer sem volt látható.

Az első rész 25 milliót emésztett fel

A Westworld műfaját tekintve a sci-fit, a westernt és a thrillert ötvözi. A producerek között ott találjuk Bryan Burköt, Jerry Weintraubot, Lisa Joyt, Jonathan Nolant és J. J. Abramsot is. Az első évad egyes epizódjait többen felváltva rendezték. Nolan az elsőt és az utolsót vállalta, az új szezont illetően pedig az is tudható, hogy Lisa Joy lesz a negyedik rész rendezője. A Westworld egyik erőssége a zenéje, amelyet Ramin Djawidi szerzett, A szökés és a Trónok harcának zeneszerzője, a HBO tehát házon belül oldotta meg a zene kérdését. A második évad április 22-én indul, egy nappal később pedig a magyar változatot is műsorra tűzik.

Nolan úgy véli, félelmetes, hogy a mesterséges intelligencia átveheti az irányítást a világ felett, másrészt viszont megnyugtatja a gondolat, hogy úgysem kerül rá sor soha. Anthony Hopkins például az első évaddal kapcsolatban elmondta, hogy az első olyan filmben játszott életében, amelyről nem tudta, pontosan miről szól. Azoknak a rajongóknak pedig igazuk lett, akik már az első szezon alatt felvetették, hogy a vadnyugati park mellett kell működnie más parkoknak is. Az első széria végén nyilvánvalóvá vált, hogy létezik egy szamuráj park, és ha a Crichton-féle filmből indulunk ki, akkor van még római és középkori is.

Nolan és Joy szerint az első évadban a történetnek csupán egy részét mesélték el, és legalább nyolc szezonon keresztül tudnának forgatni. Az első tíz rész költségvetése nagyjából 100 millió dollárra rúgott, részenként 8-10 millióra, míg az első rész 25 milliót emésztett fel. A forgatás helyszíne természetesen Los Angeles volt, a park otthonául pedig Utah állam szolgált. A Westworld erőssége a kivitelezése és a szórakoztató jellege, azt azonban nyomban hozzátehetjük, hogy nem nélkülözi az amerikai liberális üzeneteket sem. A multikulturalizmust propagálja, az elsősorban a fehérek – a gonosz férfiak – által létrehozott világ pusztulását, amelynek a helyébe olyan világot kell építeni, amely minimum színesebb. Ha lehántjuk a sci-fis külsőt, propagandának sem utolsó a Westworld. A célközönség pedig, mint mindig, a fiatalok, akiket a film által könnyű átgyúrni, és érzékennyé tenni az üzenetek befogadására.

Westworld – 2. évad
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.