2022. február 6., 13:13

Újra mozikban a Kopaszkutya!

Február 10-étől a Pannonia Entertainment forgalmazásában újra a mozik műsorára kerül a Kopaszkutya.

Kopaszkutya
Fotó: rockinform.hu

Szomjas György 1981-es kultuszfilmjének teljes körű digitális restaurálása a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és a Filmlabor Igazgatóság közreműködésével valósult meg. A 2021 áprilisában elhunyt Szomjas György ezzel a zseniális filmszatírával indította el azt a sorozatot, mellyel a magyar film panoptikumába emelte a peremkerületek szubkultúrájának szociologikus és népszerű feltérképezését, olvasható a Budapesti Klasszikus Film Maraton kiadványában.

Ahogy a magyar film központi oldala írja, 1981-ben az akkori hatalom már a készülő filmtől is tartott, nem is Budapesten mutatták be, hanem Szolnokon:

A korabeli kulturális hatalmi viszonyokat jól jellemzi, hogy míg a MOKÉP forgalmazta és mozikban vetítette a filmet, addig a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat a hanganyagot tartalmazó kész lemezt betiltotta, pedig ez lett volna a Hobo Blues Band második nagylemeze. A film zenei anyaga csak 1993-ban jelent meg.”

A film zenekarának tagjai között megtaláljuk a P. Mobil és a Hobo Blues Band zenészeit, Schuster Lórántot, Földes Lászlót, Deák Bill Gyulát, Szénich Jánost, Póka Egont, Kőrös Józsefet, Mareczky Istvánt és Pálmai Zoltánt.

„A főnök (Schuster Lóránt) gatyába akarja rázni a zenekart: eddig túl jó zenét játszottak, ezért nem tudtak befutni, mostantól viszont inkább »le kell menni kutyába«, hátha egyszerűbb üzenetekkel könnyebben célba érnek. (…) Szomjas György kultikus zenés filmje valóságos mítoszt épített Hobóék – Földes László, Deák Bill Gyula és a többiek – köré, és egy cameo erejéig még Allen Ginsberg is feltűnik” – foglalta össze a cselekményt a magyar.film.hu.

A film előzetese itt tekinthető meg.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.