Új csatornát kapnak a magyar filmek
Pozitív várakozásokkal tekint a szakma a magyar filmet érintő jogszabályi változásokra és a Magyar Filmintézet január 1-jei létrejöttére – mondta a Magyar Filmakadémia Egyesület elnöke.
Novák Emil kedvező fejleményként értékelte, hogy növekszik a filmtámogatás összege, így több lehetőség nyílik arra, hogy szélesebb körben, nagyobb költségvetésből készüljenek olyan műfajú filmek is, amelyeket korábban kisebb összegekből forgattak le.
Az új rendszerben elmosódnak majd a különbségek a játék- és tévéfilmes műfajok között, ahogy ez az egész világon megfigyelhető, jó példát mutatnak erre a Netflix sikerei - emelte ki Novák Emil.
A Filmakadémia elnöke hozzátette, hogy az új rendszer reményeik szerint a korábbi mecenatúra hagyományain fog működni az úgynevezett kisműfajok kategóriájában, a játékfilmek esetében pedig az új összetételű döntőbizottság talán új színt is hoz majd a forgatókönyvek kiválasztásában.
Mikor Andy Vajna vezetésével létrejött a Magyar Nemzeti Filmalap, az általa tervezett rendszert már azelőtt kritikák érték, mielőtt elkezdett volna működni – idézte fel Novák Emil, aki szerint most azonban már láthatóak az eredmények. Oscar-díj, Arany Medve, most pedig a Magyar Média Mecenatúra Program fantasztikus, friss sikere: az általuk támogatott filmet, Tóth Barnabás Akik maradtak című játékfilmjét az amerikai filmakadémia beválogatta az Oscar-díj nemzetközi filmek kategóriájának tízes, döntős listájára - sorolta az eredményeket.
– értékelte az eddig eltelt időszakot a szakember.
Novák Emil a Magyar Filmakadémia egyik legfontosabb feladataként jelölte meg, hogy a magyar film népszerűségét visszahozza mind a hazai, mind a nemzetközi piacon.
Értesüléseik szerint a Filmintézeten belül létrejön egy új filmforgalmazási rendszer is, amely minden műfajban követi és segíti a magyar filmek nemzetközi forgalmazását is, hiszen ebben nagy lehetőségek vannak a dokumentum- és tévéfilmek esetében is - számolt be.
Novák Emil hangsúlyozta: az új rendszer egyik garanciája a kormánybiztos, Káel Csaba személye, akit a szakma egyértelműen a legmegfelelőbb embernek tart erre a feladatra.
Mint emlékeztetett, a Filmakadémia által első alkalommal odaítélt Magyar Filmdíjat a Magyar Média Mecenatúra Programot kilenc évig vezető Kollarik Tamás kapta, akit köszönet illet a magyar film elmúlt években elért szép sikereiért. A Filmakadémia célja ezzel az elismeréssel a hagyományteremtés: ezentúl minden karácsonykor szeretnének díjazni egy olyan, nem filmes szakembert, aki sokat tett a magyar film sikeréért –tette hozzá Novák Emil.