Turturro és Malkovich Karlovy Varyban
A filmek többsége egész estés játékfilm. Több mint hatvan alkotásnak Karlovy Varyban lesz a nemzetközi bemutatója. A belépők ára változatlanul 65 korona, hozzávetőleg 650 forint.
Az ünnepélyes megnyitón péntek este a Thermal szálló nagytermében a Charlotte Bronte regénye alapján készült brit Jane Eyre című filmet vetítik le. Jelen lesz a főszerepet alakító Judi Dench híres angol színésznő és Cary Joji Fukunaga, a film amerikai rendezője. A nézők között ott lesz Václav Klaus cseh államfő és felesége is.
Neves vendégekben egyébként az idén sem lesz hiány. Karlovy Varyba látogat többek között John Turturro, illetve John Malkovich is.
A játékfilmek versenyprogramjában idén 12 film szerepel, cseh alkotás azonban nincs köztük. A legjobbnak ítélt filmet nemzetközi zsűri választja ki. A győztes a hagyományos fődíjon, a Kristályglóbuszon kívül még 30 ezer dolláros pénzjutalmat is kap. Nagy várakozás előzi meg a Cigány című új szlovák alkotást, amelyet Martin Sulík rendező jegyez.
A másik versenykategóriát a dokumentumfilmek jelentik, itt a két győztesnek a hagyományos Kristályglóbusz mellé 5000-5000 dolláros pénzjutalom jár. Az egyik győztes a fél óránál rövidebb, a másik az ennél hosszabb filmek kategóriájából kerül ki.
A fesztivál programját számos szekció alkotja a játékfilmek és a dokumentumfilmek versenyén kívül, ilyen a Látóhatárok (Horizonts), a Másik nézőpont (Another View), a Nyugattól keletre (East of the West), a Függetlenek fóruma (Forum of Independents), a Variety kritikusainak szekciója (Variety Critics Choice) a cseh filmek programja, de szerveznek retrospektív vetítéseket is.
Néhány szekcióban magyar alkotásokat is bemutatnak.
A nézők például megismerkedhetnek Tarr Béla A torinói ló című alkotásával.
A nemzetközi seregszemle zsűrijének elnöke Szabó István magyar filmrendező lesz. "Legendás alkotóról van szó, nagy érdeklődéssel várjuk" - jelentette ki a közelmúltban Karel Och, a fesztivál művészeti igazgatója.
A kilencnapos seregszemle költségvetése - hasonlóan a korábbi évekhez - 135 millió korona. "Ebből 30 milliót az állam ad, nyolcmilliót Karlovy Vary városa, hárommilliót a régió, ami együttesen 41 millió. A többi pénzt a támogatóktól és a partnerektől kapjuk" - vázolta a költségvetést Jirí Bartoska fesztiváligazgató.
Miután Karlovy Varyban felújították a nyári szabadtéri színházat, a rendezők megszervezték, hogy idén két-három órás késéssel levetítsék ott a fesztivál nyitófilmjét, illetve a díjnyertes alkotást. "Ezek olyan filmek, amelyekhez másutt nehezen jutna hozzá a széles közönség" - érvelt Bartoska.
Közép-Európa legelső filmfesztiválját 1946-ban alapították a monarchia egykori fürdővárosában, Karlsbadban, mai nevén Karlovy Varyban. A rendezvényt a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) A-kategóriásnak minősítette. A rangos fesztivál díjkiosztóját július 9-én szombaton tartják.