Tényleg olyan szörnyű volt a 2020-as év? A Netflix új filmje segít felidézni (és önmagunkon nevetni)
Az újévi fogadalmak megvalósítása és a nagyra törő álmok helyett végül a pandémia, a karantén és a bizonytalanság határozták meg tavalyi évünket. A Netflix azonban szavak helyett az emberiség talán legerősebb és leghatásosabb fegyveréhez nyúlt, amikor visszatekintett a 2020-as esztendőre. Ez a fegyver a humor, mai cikkünk tárgya pedig a "2020: Legyen már vége!" című szatirikus áldokumentumfilm.
Az az átkozott 2020
2020. Ez a szám már akkor internetes mém volt, amikor még féltávnál sem járt az esztendő, és már akkor minden rossz szinonimájaként használtuk, amikor még el el sem kezdődött a máig is tartó második hullám. De vajon emlékszünk-e még arra, amikor tavaly januárban a Donald Trump vezette Egyesült Államok dróntámadást hajtott végre az iráni Kászem Szulejmáni tábornok ellen, s az interneten százezrek kiáltották a harmadik világháború közeledtét. Vagy amikor a hónap végén életbe lépett a Brexit, Nagy-Britannia pedig hivatalosan is kilépett az Európai Unióból.
Aztán jött a február, amikor már Európában is egyre több helyen bukkant fel az "új típusú koronavírus", számunkra, közép-európaiakra pedig az olaszországi gócpont kialakulása jelentette a végső csapást. Idő kérdése volt csak, hogy itt is felbukkanjon a hivatalosan COVID-19-nek nevezett új vírus.
A folytatás ismert. Kisebb megszakításokkal, de gyakorlatilag március óta tart ez az állapot, amelynek köszönhetően különbséget teszünk "régi" és "új" élet között, és amelyben már nem is igazán érzékeljük az időt. Talán pont ezért döntöttek úgy a Fekete tükör című sorozat alkotói (Charlie Brooker és Anabel ), hogy visszatekintenek és megpróbálják úgy bemutatni 2020-at, hogy ne csak a keserűséget és a rosszat lássuk benne, hanem észrevegyük azt a fajta, már-már nevetséges abszurditást, amely a tavalyi évet jellemezte.
Még a számok is duplázódnak benne
A Death to 2020 (magyarul '2020: Legyen már vége!') egy klasszikus áldokumentumfilm, amely műfaj elsősorban a vígjáték és a dokumentumfilm keveréke, alapeleme pedig a humor és a szatirikus ábrázolásmód. De vajon mit is állíthatnánk pellengérre egy olyan év esetében, mint 2020, ha nem az embereket? A különböző típusú, a járványra, a megszorító intézkedésekre és a világ történéseire másképp reagáló embereket.
A film főszereplője tulajdonképpen maga a 2020-as év, amit Lawrence Fishburne (Mátrix) narrálása mellett élhetünk át újra. A Death to 2020 végigmegy a tavalyi év összes fontosabb történésén, a pár bekezdéssel korábban említetteken kívül pedig olyan szereplők, események kerülnek terítékre, mint az ausztráliai erdőtüzek, Greta Thunberg tevékenysége, a 2020-as Oscar-gála, Boris Johnson és Anglia kezdeti szkepticizmusa, és úgy önmagában a járvány első hulláma. Ezt követően a hangsúly érezhetően az Egyesült Államok felé tolódik el, ahol a nyár legfontosabb és legnagyobb hatású eseménye a George Floyd elleni, halálos végkimenetelű rendőri fellépés és a BLM-mozgalom (Black Lives Matter) létrejötte volt. Az év hátralévő része pedig szinte kizárólag az amerikai elnökválasztásról szólt.
Szatirikus sztárparádé
Ugyanakkor a Death to 2020 sava-borsát a dokumentarista stílusban megszólaltatott mellékszereplők adják, akiket nem egy esetben ismert színészek alakítanak. Itt van például a Samuel L. Jackson által alakított színesbőrű riporter, aki már az elején felveti, hogy mégis mi a francnak kell felidézni a tavalyi évet? A Hugh Grant formálta idős, rasszista és kissé illuminált brit történész, aki amellett, hogy meghamisítja a tényeket, úgy véli, hogy a Csillagok háborújának endori csatája és a Trónok harca eseményei valóban megtörténtek. Vagy épp a Kumail Nanjiani alakította techcégvezető, aki kicsit sem bánja a kialakult a helyzetet, hiszen a járvány és a karantén üzleti szempontból sokat hozott a konyhára.
A film készítői a politikát és a társadalmi mozgalmakat sem kímélik. A Joe Kerry alakította Z-generációs YouTuber például elmondja, hogy ő maga is elgondolkodott, vajon fehér emberként eleget tesz-e a feketék helyzetének javulásáért? Ezért úgy dönt, hogy onnantól kezdve több fekete ismerőst jelöl be a Facebookon, és barátainak is sötétebb bőrtónusú “emojikat” kezd küldeni. Már-már zseniális kifigurázása azoknak az álszent pótcselekvéseknek, amelyekkel sokan a valóságban is csak figyelmet szeretnének elérni. Ahogyan a politikai kommunikációnak is görbe tükröt állít az a konzervatív szóvivő, aki gyakorlatilag össze-vissza beszél, letagadja korábbi állításait és nyilatkozataival is csak összezavarja a nézőt.
Görbe tükör helyett
Kapunk még egy tudóst, akinek mondanivalójára senki sem kíváncsi igazán, ezért a film készítői a témától eltérő jeleneteket vetítenek elénk. Egy kertvárosi anyukát, aki a világot otthonról szemlélvén gyakorlatilag elhisz mindent, amit az interneten olvas. Egy átlagembert, aki a karantén alatt szinte csak tévét nézett, és aki a második hullám idején rátalált egy vadonatúj, életszerű sorozatra: a CNN csatornán közvetített amerikai elnökválasztási kampányra. Végezetül pedig egy szabadszájú pszichológust és persze magát, II. Erzsébet angol királynőt, aki szintén nem átallja kommentálni 2020 őt (is) érintő eseményeit.
Alapvetően a színészi játékot nem érheti kritika, szinte mindenki jól hozza a rá osztott szerepet, így a karakterek is egytől egyig hitelesnek tűnnek. A hozzászólások és vélemények pedig remek kifigurázásai azoknak a tipikus véleményeknek, amelyek meghatározták a koronavírussal és más társadalmi témákkal átitatott 2020-as közbeszédet.
A film játékideje mindössze 70 perc, ennélfogva nincsenek benne üresjáratok. Ezzel szemben a tempó már kissé aránytalan, köszönhetően annak, hogy kicsivel több mint 1/3 játékidő jut csupán a globális események bemutatására. Ahogy korábban már említettük, a Death to 2020 nagy hangsúlyt fektet a BLM-mozgalomra és az amerikai elnökválasztásra.
És itt hasal el a film. Ezen a ponton ugyanis megszűnik áldokumentumfilmnek lenni, és innentől kezdve inkább hasonlít egyfajta politikai-társadalmi témájú évösszegző dokumentumfilmre, amely az amerikai elnökválasztásra van kihegyezve. Ugyanakkor míg Donald Trump és szimpatizánsai rendre megkapják a magukét, addig a másik oldalt a film nem igazán állítja pellengérre. Erre most nyugodtan lehetne írni, hogy felesleges és nincs értelme számon kérni egy szatirikus alkotáson a korrektséget, hiszen a nagyítás, a kicsinyítés és a túlzás a szatíra alapelemei közé tartoznak. Ám ettől függetlenül az említett egyoldalú ábrázolásmód ront az élményen, még akkor is, ha az ember éppenséggel nem rajong Donald Trumpért és stílusáért.
Persze ez is csupán nézőpont kérdése. Összességében nézve a Death to 2020 egy könnyed, szórakoztató, ám közel sem tökéletes alkotás, amelynek megtekintését a felsorolt hibák ellenére is ajánljuk. Nem csupán múltidéző jellege miatt, hanem mert segít láttatni azt a bizonyos nagyobb képet a 2020-as év kapcsán.
(Képek: Netflix, USA Today, BBC)