2018. október 4., 07:35

Szűk körű vetítésen mutatta be legújabb filmjét Rofusz Ferenc

Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczeg Anita is részt vett Rofusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező Utolsó vacsora című legújabb animációjának szerdai zárt körű bemutatóján, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában.

Rofusz Ferenc
Fotó: MTI

A vetítésen a köztársasági elnökön és feleségén kívül részt vett mások mellett Vashegyi György, az MMA elnöke; Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára és Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke és Rofusz Ferenc több alkotótársa is.

Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy ilyen közönség előtt mutathatom be a filmet – hangsúlyozta a rendező, aki idén ötven éve kezdte meg pályafutását a Pannónia Filmstúdiónál.

Legújabb munkájáról szólva elmondta: a film ötletét 40 évvel ezelőtt adta be a Pannónia Filmstúdióhoz, de akkor a vallási téma miatt nem készülhetett el. Kiemelte: a Magyar Média Mecenatúra támogatásával elkészült filmen az eredeti tervekhez képest semmit nem változtattak, „minden kockája ugyanaz, mint amit 40 évvel ezelőtt storyboardként beadtam” – fejtette ki.

Bár a koncepció az eredeti, a film 21. századi technológiákkal, így 3D animációval készült, a 8 ezer rajzot digitálisan készítették és színezték. A film egyik célja, hogy Leonardo da Vinci freskójának kritikus állapotára hívja fel a figyelmet.

Bár régóta dédelgette az elkészítését, az alkotó megjegyezte: „40 évvel ezelőtt elbuktunk volna ezzel a filmmel, mert képtelenség lett volna ilyen színvonalon megvalósítani”.

Az utolsó vacsora előtt levetítették a rendező 1981-ben Oscar-díjat nyert Légy című animációját, a Holtpont című kisfilmjét, a Gravitáció című alkotását és a Ticket című, számos díjjal kitüntetett filmjét is. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.