2012. május 6., 18:55

Szívesen forgatna Bárdos Judit

POZSONY. Bárdos Judit szlovákiai magyar színésznő, úgy véli hatalmas szerencse volt életében első mozifilmje, A ház című film forgatása. A fiatal színésznő, aki a legrangosabb szlovák filmdíjat is elnyerte alakításáért az MTI-nek elárulta, hogy szívesen dolgozna együtt Eszenyi Enikővel.
„Számomra nem a díjak az elsődleges dolgok. Az ember igyekszik kihozni magából a maximumot, és ha ez valakinek tetszik, és díjazzák ezért, az hihetetlen öröm. De nem hiszem, hogy bárki csak emiatt csinálná" - nyilatkozta az április közepén a  kitüntetett színésznő az MTI-nek.

Bárdos elmondta, A ház forgatásán rengeteg új tapasztalatot szerzett. Nagyon sok kellemes emléket őriz a stábról, a színészekről, és elsősorban a Zuzana Liová rendezővel való közös munkáról. A ház volt az első egész estés filmje, s mint megjegyezte: úgy érzi, az egész forgatás "hihetetlen csoda" volt, hiszen sokszor rossz körülmények közt, esőben, hidegben dolgozott mindenki egy egy közös célért.

A filmet Kisülésen (Malá Lehota) forgatták. A falusiak életében a forgatás nagy esemény volt, és lelkesen statisztáltak. A közreműködőknek később Újbányán lehetőségük nyílt közösen a rendezőnővel és a színészekkel megnézni a kész filmet. A színésznő elmondta, a forgatás alatt néha meg kellett dolgoznia azért, hogy a magyar akcentusát ne lehessen hallani. Magával a szövegtanulással nincsenek gondjai, bár magyarul természetesebb számára szöveget tanulni.

A Komáromi Jókai Színházban játszott Sári bíró című komédiával azért nem volt egyszerű a dolga, ugyanis a nyelvjárásban írt szöveget nagyon pontosan kellett tolmácsolnia. Hozzátette, számára mindig az első próbák a legnehezebbek, gyakran felmerül benne :vajon képes lesz-e jó megcsinálni.

Szívesen szerepelne Eszenyi Enikő rendezésében - árulta el. Megjegyezte ugyanakkor: úgy látja, Magyarországon nagyon sok a színművészeti főiskola, a színitanoda, így nem biztos, hogy a magyar rendezőknek éppen rá lenne szükségük.

Bárdos a jövőre nézve a terveiről elmondta, nagyon szereti a színházat, de szívesen forgatna is. „Szlovákiában nagyon sok a színész, és nagyon sok a jó színész. Szóval kell a szerencse. Eddig az az érzésem, hogy én nagyon szerencsés vagyok. A ház forgatása mindenképp óriási szerencse volt”- fogalmazott.

A 24 éves színésznő a Pozsonyi Színművészeti Egyetem negyedéves hallgatója, több színházi előadásban szerepelt már a Szlovák Nemzeti Színházban és Komáromi Jókai Színházban. A ház című filmben ő játszotta a lázadó főhőst, Evát. Zuzana Liová alkotása, mely apa és lánya közti bonyolult kapcsolatról szól, külföldön is nagy visszahangot kapott, több szlovákiai és nemzetközi fesztiválon is sikerrel szerepelt, így Karlovy Varyban, a Berlinalén, a Londoni Filmfesztiválon, illetve a budapesti Titanic filmfesztiválon.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.