2013. május 19., 08:36

Szenzáció Gemencen - Kikelt az első webkamerás fekete gólya

GEMENC. Kikelt az első fióka annak a gemenci fekete gólyapárnak a fészkében, amelynek életét webkamerán követhették figyelemmel a természetbarátok a gemenci erdőgazdaság honlapján.

Mivel a fekete gólyák rejtőzködőek, erdők mélyén, a lakott településektől távol fészkelnek, webkamerás megfigyelésük technikailag sokkal nehezebben megvalósítható, mint a fehér gólyáké. A Gemencen megfigyelt gólyapár április 13-án kezdte meg a költést - írta szombati közleményében a Gemenc Zrt.

Összesen négy tojást óvtak a figyelmes szülők, amelyből pénteken kelt ki az első fióka. Kora délután megrepedt a tojás, majd 14 óra 57 perckor a felső részét a hím eltávolította, és néhány perc múlva kikelt az első fióka.

A fiókák kirepülése akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek.

Az idén a fekete gólya első példányának megjelenését március 4-én észlelték a Gemenc Zrt. szekszárdi erdészetének területén, a madár egy két éve épített fészket foglalt el.

A Gemenc Zrt. a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal, a Magyar Madártani Egyesülettel együttműködve helyezett el két fán a fekete gólyákat mutató webkamerákat. A gemenczrt.hu honlapon az erdészet keselyűsi részén felszerelt kamera képe követhető figyelemmel. Az erdőgazdaság a rögzített képekből rövidfilmeket is készít, melyek szintén a Gemenc Zrt. honlapján láthatók.

A gemenci fekete gólyák állománya az utóbbi években örvendetesen nőtt, számukat tavaly 55-60 párra becsülték. A tájegység egyedülálló abból a szempontból, hogy a Sió-torok és a déli országhatár közötti területen élnek a legnagyobb sűrűségben fekete gólyák.


Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.