Száz éve született Perczel Zita
A két világháború közötti magyar színpad és film egyik legnagyobb csillaga, a Meseautó főszereplője, az utolsó dívák egyike száz éve, 1918. április 26-án született Budapesten.
Katonatiszt apja, az 1848-49-es honvédtábornok Perczel Mór leszármazottja úrilányként nevelte, s még a családi birtokot is eladták, hogy a tizennégy éves Zita kellő eleganciával jelenhessen meg a Színművészeti Akadémia felvételi vizsgáján. Az intézményben a nála több évvel idősebb Básti Lajos, Móricz Lili, Várkonyi Zoltán, Fónay Márta volt az osztálytársa, de nem igazán kedvelték, mert protekciósnak tartották. Nem teljesen alaptalanul: egy év múlva, szinte kislányként, diploma nélkül szerződtette a Nemzeti Színház, s mindjárt szerepet kapott Herczeg Ferenc A dolovai nábob leánya című színművében. Az új igazgató, Németh Antal 1935-ben a Nemzeti szinte teljes társulatát elbocsátotta, a felmondólevelet Perczel Zita is megkapta. Bár ezt villámgyorsan korrigálták, a sértett fiatal színésznő a Vígszínházhoz szerződött.
A dacos lépés egész későbbi színi pályáját meghatározta, élete végén ő is elismerte, hogy hibázott. A Szent István körúti társulatban nem kapott méltó feladatot, csak könnyed vígjátékokban játszhatott epizódszerepeket Fedák Sári, Makay Margit, Darvas Lili mellett, de itt ismerte meg első szerelmét, Tímár Józsefet.
Csak az vigasztalhatta, hogy filmszínésznőként befutott, legnagyobb sikereit éppen 1934 és 1937 között aratta. Elsőként Kabos Gyula és Gózon Gyula partnere volt az Új rokon című filmben, az általa énekelt Kislány, kezeket fel című betétdal örökzöld lett. Még abban az évben készült a magyar film történetében új korszakot nyitó Meseautó, a romantikus vígjátékban az egyszerű gépíró Kovács Verát játszotta, aki beleszeret az álruhás vezérigazgatóba. Majd jött a Lovagias ügy, a Budai cukrászda, a Duna-parti randevú, a Marika, mind-mind kasszasiker.
Elegáns megjelenésével, kellemes hangjával, szép mosolyával a harmincas évek végének egyik nőideálja, a háború előtti filmgyártás és a közönség kedvence lett. Itthon a Marika című filmben vállalt utoljára szerepet, Jávor Pál volt a partnere.
Amikor 1935-ben édesanyjával Franciaországban nyaralt, több ottani filmessel is megismerkedett, s két év múlva ismét Franciaországba utazhatott, de immár filmezni. Hazáját csak rövid időre akarta elhagyni, de több évtized lett belőle. Film helyett színpadi főszerep várta, majd Pierre Brasseur társaságában állhatott a színpadra, s hatalmas sikert aratott. Bár a nagy komikus, Fernandel partnerének kérte fel, filmes karriert nem tudott befutni, mert a színház, amelyben szerepelt, nem bontotta fel a szerződést.
1939-ben házasságot kötött egyik kollégájával, akivel világkörüli turnéra indult, de kapcsolatuk hamarosan megromlott, hazatérve el is váltak. A színésznő 1940-ben egy orosz filmproducerrel utazott New Yorkba, majd Hollywoodba, akihez férjhez is ment. Számos, hozzájuk hasonlóan a háború elől emigrált barátra tettek szert, köztük volt mások mellett a rendező Jean Renoir, az író Antoine de Saint-Exupery, Kabos Gyula, Lengyel Menyhért és Vadnay László.
A film fővárosában szerepajánlattal senki sem kereste meg, így a háztartást vezette, nevelte három gyermekét. Magánélete is válságba jutott (háromszor ment férjhez, háromszor vált el), depresszió gyötörte, és 1951-ben visszatért az öreg kontinensre. Párizs tárt karokkal várta, a színpadon ötszázas szériát játszott. 1966-ban egyik lányához Madridba, majd onnan Rómába költözött. Tartotta a kapcsolatot a kinti magyarokkal, rendszeresen részt vett a kulturális eseményeken, az olasz fővárosban megismert művészeket és ösztöndíjasokat gyakran látta vendégül házában.
Több évtized után 1980-ban Mészáros Márta Örökség című drámájában állt ismét magyar filmben kamera elé, két évvel később András Ferenc a Dögkeselyű egyik idős asszonyának szerepével csábította haza, érdekesség, hogy a legendás szocialista taxiskrimi egyik jelenetében a háttérben a Meseautó megy a tévében. A színésznő az 1990-es rendszerváltás után egyre gyakrabban látogatott Magyarországra, s haláláig megosztotta életét Róma és Budapest között, 1992-ben szerepelt Sőth Sándor A nagy postarablás című vígjátékában.
1991-ben, fél évszázad után újra hazai színpadon „debütált", a Budapesti Kamaraszínházhoz szerződött Noël Coward Forgószínpad című darabjában. Kecskeméten ő volt a főszereplő Csiky Gergely A nagymama című vígjátékában, a nézők néhány tévéfilmsorozatban is láthatták (Öregberény, Kisváros, Patika).
Perczel Zita időskorában is magas és karcsú volt, élete végéig megőrizte friss szellemét, kíváncsiságát és szép magyar beszédét, emellett angolul, franciául és olaszul egyaránt beszélt. Utolsó szerepét Kardos Ferenc A világ legkisebb alapítványa című filmjében játszotta volna, de még a forgatás előtt, 1996. április 4-én meghalt, kívánságának megfelelően a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
Élete utolsó percéig dolgozott, sorsának alakulásával mégsem volt elégedett. Önéletrajzi kötetében ezt írta: „Nem tudom megbocsátani magamnak, hogy ennyi szerencsével, ennyi kivételes szituációval ennyire keveset tudtam összehozni."
