Szabó István: Megváltozott a néző és film viszonya
BUDAPEST. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktorává avatta Krzysztof Zanussi lengyel filmrendezőt, színházi rendezőt, forgatókönyvírót hétfőn. Szabó István ennek kapcsán a Duna Közbeszéd című műsorának vendége volt.
Zanussi a világunkra jellemző közép-európai „gondcsomagot” nagy gonddal és morális felkészültséggel ábrázolja filmjeiben – mondta az Oscar-díjas filmrendező a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában hozzátéve: Zanussi filozófiát tanult, tudományos tanulmányokat folytatott, ezért teóriával közelít sok kérdéshez. „Az élet és a halál kérdéseiről, alapkérdésekről nagyon szépen tud beszélni” – mondta, kiemelve a rendező Illumináció című filmjét, amelyben szerinte tisztán, egyszerűen beszél” erről a kérdésről.
„Mikor mi – mert ő a mi generációnkhoz tartozik – elkezdtünk filmet készíteni, a filmművészet egyik csúcsát érte el, a Himalája tetején állt. Akkor készítette el például Andrzej Vajna a Hamu és Gyémánt, a Mi nemzedékünk, a Csatorna című filmeket, de egymás után készültek Fellini, Buñuel, Ingmar Bergman és Kurosawa filmjei, és az emberek moziba jártak. Akkor 200, 300, 500, néha 1000 ember sóhajtott, nevetett és sírt egyszerre. Aztán létrejött a televízió, és a filmeket 2-3 ember nézte, és ha valaki megszomjazott, kiment a konyhába, majd visszament és megkérdezte, mi történt eddig, és elmondták neki” – fogalmazott Szabó István, hozzáfűzve, hogy ennek következtében ma is beszélgetnek, esznek-isznak a moziban is, hiszen megszokták a televízió által. Kiemelte: az internet során az ember egyedül néz a laptopján egy „fantasztikus képet bélyeg formátumban”.
Sokat változott a néző és film viszonya, de azért mégiscsak megpróbálja követni a változásokat, és változik a filmkészítés módja is, így Zanussi is megpróbál egyszerűbb lenni, olyan képeket használni, melyeknél „nem életveszélyes, ha valaki elfordul és beszélget a családjával” – fogalmazott a rendező. Aki komolyan veszi ezeket a változásokat, kicsit tanácstalanul áll – mondta, hozzátéve, ő maga is.
„Zavarban vagyunk, hogyan is kellene egy történetet elmesélni, mert a fiatalok, akik az internetet nézik, azt kérdezik, miért kellene négy és fél órán át nézni egy történetet egy fiú és egy lány szerelméről, hiszen el lehet mondani 15 percben” – fejtette ki Szabó István utalva a Rómeó és Júliára.
Szabó István azt mondta: nagy érdeklődés volt a lengyel, cseh, szlovák, magyar és jugoszláv filmművészet iránt, ez az érdeklődés a Berlini fal leomlása után megváltozott. Ma már nem nagyon tudnak olyan történetet elmondani, amire azt mondaná a nagyvilág nézője, hogy érdekli, és még nem hallotta.
„Régebben a történeteink jobban érdekelték a nézőket” – mondta. Szabó István, ám kiemelte: a román filmművészet mégis jó példa, mert kevés pénzből, szinte fillérekből nagyon egyszerű fekete-fehér filmeket forgatnak, és mégis meg tudják mutatni történeteiket úgy, hogy egy-két filmjük igazi érdeklődést ért el a világban.
„Mikor mi – mert ő a mi generációnkhoz tartozik – elkezdtünk filmet készíteni, a filmművészet egyik csúcsát érte el, a Himalája tetején állt. Akkor készítette el például Andrzej Vajna a Hamu és Gyémánt, a Mi nemzedékünk, a Csatorna című filmeket, de egymás után készültek Fellini, Buñuel, Ingmar Bergman és Kurosawa filmjei, és az emberek moziba jártak. Akkor 200, 300, 500, néha 1000 ember sóhajtott, nevetett és sírt egyszerre. Aztán létrejött a televízió, és a filmeket 2-3 ember nézte, és ha valaki megszomjazott, kiment a konyhába, majd visszament és megkérdezte, mi történt eddig, és elmondták neki” – fogalmazott Szabó István, hozzáfűzve, hogy ennek következtében ma is beszélgetnek, esznek-isznak a moziban is, hiszen megszokták a televízió által. Kiemelte: az internet során az ember egyedül néz a laptopján egy „fantasztikus képet bélyeg formátumban”.
Sokat változott a néző és film viszonya, de azért mégiscsak megpróbálja követni a változásokat, és változik a filmkészítés módja is, így Zanussi is megpróbál egyszerűbb lenni, olyan képeket használni, melyeknél „nem életveszélyes, ha valaki elfordul és beszélget a családjával” – fogalmazott a rendező. Aki komolyan veszi ezeket a változásokat, kicsit tanácstalanul áll – mondta, hozzátéve, ő maga is.
„Zavarban vagyunk, hogyan is kellene egy történetet elmesélni, mert a fiatalok, akik az internetet nézik, azt kérdezik, miért kellene négy és fél órán át nézni egy történetet egy fiú és egy lány szerelméről, hiszen el lehet mondani 15 percben” – fejtette ki Szabó István utalva a Rómeó és Júliára.
Szabó István azt mondta: nagy érdeklődés volt a lengyel, cseh, szlovák, magyar és jugoszláv filmművészet iránt, ez az érdeklődés a Berlini fal leomlása után megváltozott. Ma már nem nagyon tudnak olyan történetet elmondani, amire azt mondaná a nagyvilág nézője, hogy érdekli, és még nem hallotta.
„Régebben a történeteink jobban érdekelték a nézőket” – mondta. Szabó István, ám kiemelte: a román filmművészet mégis jó példa, mert kevés pénzből, szinte fillérekből nagyon egyszerű fekete-fehér filmeket forgatnak, és mégis meg tudják mutatni történeteiket úgy, hogy egy-két filmjük igazi érdeklődést ért el a világban.
Forrás
hirado.hu, Duna TV
