2018. július 12., 14:41

Steve McQueen filmjével nyílik meg a Londoni Filmfesztivál

Steve McQueen Nyughatatlan özvegyek című filmjével nyílik meg októberben a Londoni Filmfesztivál A Nyughatatlan özvegyek egy 80-as évekbeli brit filmsorozat, az Özvegyek (Widows) nyomán készült, amelyben gyászoló nők követik el a néhai férjeik által kitervelt rablást.

Steve McQueen
Fotó: TASR

A filmben Viola Davis, Cynthia Erivo, Michelle Rodriguez és Elizabeth Debicki alakítja az özvegyeket, akik mellett Liam Neeson, Daniel Kaluuya, Colin Farrell, Robert Duvall és Jacki Weaver is szerephez jutott.

McQueen, a 12 év rabszolgaság rendezője azt mondta: „el van ragadtatva tőle”, hogy filmjével nyílik meg október 10-én a fesztivál.

Az 50 éves londoni filmes a BBC-nek elárulta, hogy 13 évesen látta a sorozatot, és az „mély nyomokat hagyott benne”. Mint hozzátette: ezek a nők sorsuknál fogva arra ítéltettek, hogy semmit ne tudjanak elérni az életben, mégis sikerül nekik. „Ennek nagy hatása volt rám” – mondta.

McQueen fejében öt éve fordult meg először a film terve, és mint megjegyezte, nagyszerű egybeesés, hogy most tudta leforgatni, amikor a nemek egyenlősége és a nők filmes jelenléte olyan fontos témává vált Hollywoodban.

Az eredeti tévésorozatban Ann Mitchell, Fiona Hendley, Maureen O'Farrell és Eva Mottley játszották a főszerepeket. Az új mozis verzióban McQueen a 80-as évekbeli londoni színhelyet a mai Chicagóra változtatta.

Tricia Tuttle, a fesztivál igazgatója „nagyszerű mozis élményként” beszélt a filmről. Kiemelte, hogy egy kitűnő filmes ragyogóan gazdag története elevenedik meg, amely a faji, a társadalmi és a nemi egyenlőséget érintő témákkal foglalkozik.

A Nyughatatlan özvegyek McQueen negyedik játékfilmje. A filmes 1999-ben elnyerte a Turner művészeti díjat, és 12 év rabszolgaság című munkája három Oscart, köztük a legjobb film díját kapta meg.

A Nyughatatlan özvegyek nemzetközi premierje a 62. Londoni Filmfesztiválon lesz, amelyet október 10. és 21. között rendeznek meg. A filmet november 22-től vetítik a magyar mozik.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.