2013. július 26., 10:40

Spanyolországi vonatbaleset – Megnevezik a vétkest?

MADRID. Szakértők szerint vagy a vonatvezető mulasztása, vagy a sebességszabályozó rendszer meghibásodása okozhatta a Santiago de Compostela-i vonatbalesetet.

Egyelőre nem biztos, hogy a vezető tehetett a sebességtúllépésről a Santiago de Compostela-i vonatbalesetben a csütörtök estig rendelkezésre álló információk alapján. A rendőrség azonban pénteken megerősítette azt is, hogy a mozdonyvezetőt gyanúsítottként kezelik, és a kórházban rendőri őrizet alatt tartják.

Nyomozás indult az 52 éves vonatvezető ellen és annak kiderítésére, hogy jól működtek-e a vonat sebességszabályozó rendszerei - kettő van belőlük -, mert szakértők szerint vagy a vezető, vagy a rendszerek, vagy több tényező együtt hibáztatható a katasztrófáért. A nyomozók dolgoznak a mozdony fekete dobozainak kiértékelésén is – mondta el María Pardo Ríos bírósági szóvivő.

A Renfe spanyol állami vasúttársaság közölte, hogy a vezető 30 éve áll a cég alkalmazásában, 2000-ben lett segédvezető, 2003 óta pedig teljesen kiképzett vonatvezető. Több mint egy éve ismerte már a vasútvonalat, amelyen a tragédia történt szerda este. Az első jelentésekkel ellentétben a balesetkor nem volt segédje, egyedül volt a vezetőfülkében, és ő is könnyebben megsérült. Kórházban van, rendőri felügyelet alatt, de nincs letartoztatásban.

Az El País című lap úgy értesült nyomozati forrásból, hogy a vezető közvetlenül a baleset előtt közölte a Santiago de Compostela-i vasútállomással: a vonat 190 kilométeres sebességgel közelíti meg a kanyart, amelyben azután kisiklott, noha ott már legfeljebb óránként 80-nal haladhatott volna. A baleset után közvetlenül azt kiabálta a telefonba az állomásnak: "Emberek vagyunk! Remélem, nem halt meg senki, mert különben az én lelkemen szárad!".

José Antonio Santamera, a spanyol építőmérnöki kamara elnöke szerint elképzelhető, hogy a vonat egyik sebességszabályozó rendszere hibásodott meg, és nem tartja valószínűnek, hogy a vezető volt a hibás, ugyanis - mint mondta - ha a biztonsági rendszerek érzékelik, hogy túl nagy a sebesség, akkor működésbe lépnek, és lefékezik a vonatot.

Más szakértők szerint a szóban forgó pályaszakaszon nem működik az automatikus vészfék, a sebességellenőrző rendszer csak figyelmezteti a vezetőt a túl nagy sebességre. Az AP úgy tudja, hogy a vonat nem volt késésben, ez nem késztethette a vezetőt a sebességhatár túllépésére.

Galicia autonóm közösség kormánya közölte csütörtök este, hogy 94 sérült van még kórházban, közülük 31-nek válságos az állapota. Utóbbiak között négy gyerek van. Sokaknak égési sérülései vannak, mert a mozdony üzemanyagtartályából kiszabadult dízelolaj tüzet okozott.

frissítve 15:56

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.