2012. október 10., 08:47

Soványnak látják kövér gyereküket a szülők

SYDNEY. A gyerekek körében is egyre jobban terjedő elhízás ellen a szülők azzal is sokat tehetnek, ha a kicsik viselkedését nem édességgel jutalmazzák - derült ki a Sydney Egyetem Közegészségügyi Karának kutatásából.
A gyermekkori elhízásnak persze számos oka van, és a probléma nagyon összetett. Egyrészt ahogy a felnőttek esetében is, a kicsik sem mozognak eleget, ráadásul szüleik gyakran felnőtt, vagy az ideálisnál nagyobb adag ételt adnak nekik.

A Dr. Louise Hardy által vezetett kutatás során 1200, maximum ötéves gyermeket vizsgáltak meg. Kiderült, hogy sok szülő azt sem tudta, hogy a kicsi elhízottnak számít, a kövér gyerekek szüleinek a 70 százaléka ugyanis úgy vélte, hogy csemetéjének megfelelő a súlya. A fő problémát azonban a gyerekek evési szokásai jelentették.

Az eredmények rámutattak, hogy a gyerekek otthoni környezete is hízásra hajlamosít: az elhízott kicsik harmadának a szobájában volt tévé, és közel 50 százalékuk több mint háromszor egy héten a tévé előtt vacsorázott. A gyerekek több mint 60 százalékát ráadásul szüleik édességgel jutalmazták, miközben a túlsúlyos gyerekek egyötöde nem szokott reggelizni.

A kutatók ezért azt javasolják a szülőknek, hogy korlátozzák a kicsik tévénézési idejét, és a jó viselkedést lehetőleg ne édességgel jutalmazzák. A tanulmány a Preventive Medicine oldalain jelent meg.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.