2013. november 11., 20:42

Puskás-díj: Ibrahimovic csodagólja is a jelöltek között

BUDAPEST. A Paris Saint-Germain sztárja, a svéd Zlatan Ibrahimovic, illetve az FC Barcelona brazil csatára, Neymar is jelölt a 2013-as Puskás-díjra. Az ő egy-egy találatuk is szerepel azon a tízes listán, melyen az elmúlt egy év legszebb góljai kaptak helyet az illetékes szakmai bizottság megítélése szerint.
A nemzetközi szövetség (FIFA) és Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia honlapjának hétfői egyidejű közlése szerint a jelöltek közé ezúttal két női játékos - az ausztrál Lisa De Vanna és a francia Louisa Nécib - is bekerült.

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke 2009. október 20-án, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián jelentette be, hogy a FIFA Puskás-díjat alapít, mellyel az év legszebb góljának szerzőjét jutalmazza. A díjnyertes gólról internetes szavazás dönt, a győztes minden évben a FIFA "Év játékosa" gálán veheti át a díjat.

Elsőként Cristiano Ronaldo kapta meg a trófeát 2009-ben, a Manchester United színeiben szerzett találatáért. A portugál csatár Puskás Ferenc özvegyétől vehette át a legszebb gólért járó díjat. 2010-ben Hamit Altintop győzött, 2011-ben Neymar, míg tavaly a szlovák Miroslav Stoch.

A fifa.com és a francefootball.fr olvasói december 9-ig választhatnak a tíz megadott gól közül. Akkor nyilvánosságra hozzák, melyik három kapta a legtöbb szavazatot. Rögtön ezt követően, ugyancsak a két megjelölt honlapon, folytatódik a szavazás, de már csak a fennmaradó három legszebb gól közül választhatnak a voksolók. A végső győztest 2014. január 13-án, a FIFA Aranylabda-gáláján, Zürichben hirdetik ki. A szavazás aznap, az esti show közben zárul le.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.