2018. október 3., 19:10

Politikai okokból bírálták a Star Wars filmet

A Rian Johnson rendezésében készült Star Wars: Az utolsó jedik című filmmel kapcsolatos online kritikák több mint felét politikai indítékok motiválták - állapította meg egy amerikai tanulmány.

csillagok-haboruja.jpg
Fotó: archívum

Morten Bay A gyűlölködés fegyvere: Az utolsó jedik és a popkultúra stratégiai átpolitizálása a közösségi média manipulációjával című tanulmány szerzője a 2017-ben bemutatott filmmel kapcsolatos közösségi médiában megjelent reakciókat vizsgálta meg. Az utolsó jedik lett ugyanis az online visszajelzések alapján a sorozat rajongóinak körében a legvitatottabb epizód - emlékeztetett a tanulmányt ismertető The Hollywood Reporter.

Bay azonban arra az eredményre jutott, hogy ezt a címet nem érdemelte ki a produkció: tanulmányában bebizonyította, hogy "a rajongók érvelésének álcázott szándékos, szervezett politikai befolyásolásról" volt szó, amelynek célja a rajongók konfliktusának felnagyítása a médiában, hogy az további adalékkal szolgáljon az amerikai társadalomban tapasztalható nézetkülönbségek és működési zavarok narratívájának terjesztéséhez. E narratíva elterjesztése a stratégiai célja az amerikai szélsőjobbos alt-right mozgalomnak és Oroszországnak is - fejtette ki a kutató.

A tanulmány alapos elemzésnek vetette alá a negatív online kritikákat, amelyek szerinte jól elválaszthatóan három csoportból érkeztek: a politikai motiváltságból íróktól, a trolloktól és olyan "igazi Star Wars-rajongóktól", akik tényleg csalódtak a filmben.

A kutatás szerint a negatív kritikát megfogalmazó Twitter-bejegyzések 50,9 százaléka volt politikailag motivált, illetve akár nem is emberi (vagyis számítógéppel generált), és mindössze a filmet elemző tweetek 21,9 százaléka fogalmazott meg negatív véleményt.

A negatív bejegyzések szerzői nagy számban bizonyultak orosz trolloknak - emelte ki Bay.
A kutató elemzésében arra is rámutatott, hogy Az utolsó jedikben megjelenő politikai és etnikai szálak következetesen illeszkedtek a korábbi filmekhez, tehát valószínűleg a Trump érában kialakult polarizáltság befolyásolhatta a film rajongóit is.

Bay szerint a tanulmányozott periódus és az ahhoz vezető hónapok megosztó politikai diskurzusa nyilván a rajongókra is hatással volt, holott az ilyen típusú politikai üzenetek teljesen ellentétben állnak Az utolsó jedikben megfogalmazott értékekkel.

Rian Johnson rendező a tanulmány megjelenése előtt, csak a címe ismeretében twittelte: alig várja, hogy elolvashassa, de már a cím is egyezik tapasztalataival.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.