2016. október 17., 18:27

Péntektől látható a Dunán a Fölszállott a páva

BUDAPEST. Idén is a gyerekeké a főszerep a Fölszállott a páva című, népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorban, amelynek első két adását október 21-én és 28-án sugározza a Duna csatorna, az élő elődöntők november 4-én kezdődnek.
201610171821520.000000000001a_pava_1.jpg

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza negyedszer megrendezett tehetségkutatójában a négy elődöntőt két középdöntő követi, a kategóriák győzteseire pedig a december 16-i döntőben derül fény. A 6-14 éves fiatalok négy kategóriában mutathatják meg tehetségüket: külön versenyeznek az énekes szólisták és énekegyüttesek; a hangszeres szólisták és zenekarok; a táncos szólisták és táncospárok; valamint a néptáncegyüttesek.

"Büszkék vagyunk a márkára, amely nemcsak tartalmát és lelkét tekintve magyar, hanem a licencét illetően is hazai termék. Büszkék vagyunk arra is, hogy a Páva bebizonyította: sem a népzene és néptánc, sem a közszolgálati tartalom nem tűr meg magán port" - mondta Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója a műsor évadindító hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

Hozzátette: a közmédia képes megújulni és trendeket diktálni, hiszen a mai médiapalettán ritkaságnak számít, hogy az értékközvetítés és értékmentés úgy találkozik a modern képi világgal és technikával, hogy egyik sincs a másik kárára.

A Fölszállott a páva minden adásában kategóriánként három induló lép színpadra, a produkciókat hattagú szakmai zsűri értékeli. A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas dalszerző, népzenekutató; tagja Berecz István, a Fölszállott a páva első versenyének szólótáncos nyertese; Agócs Gergely népzenész, néprajzkutató; Kocsis Enikő táncművész, koreográfus; Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar népdalénekes, előadóművész; valamint Tímár Böske, a Csillagszeműek táncegyüttes alapítója, művészeti igazgatója. Műsorvezetőként idén is Morvai Noémit és Novák Pétert láthatják a nézők.

Balogh Júlia, a Fölszállott a páva vezető szerkesztője a sajtótájékoztatón kiemelte: hálával tartoznak azoknak, akik 2012 óta eljöttek a televízióba és megmutatták, mit tudnak. "A Páva egy tükör mindannyiunk és a nemzet számára, amelyben magunkra ismerhetünk" - fűzte hozzá.

Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója arról szólt, hogy a munka dandárján - az előválogatókon és a balatoni táboron - túl vannak, most már a nemes versengés következik. Kitért arra is, hogy a visszajelzések szerint egyre több fiatal fordul saját kultúrája felé, és keresi a lehetőséget, a művészeti iskolákat, ahol mindezt a tudást elsajátíthatja.

Gáspár Bence, a produkciót támogató OTP Bank Marketing és Kommunikációs Igazgatóságának főosztályvezetője kiemelte: a Páva sikere vitathatatlan, és a közönség szórakoztatása mellett tehetségeket segít hozzá ahhoz, hogy hivatásukká emelhessék azt, amiben a legjobbak. Ezáltal fontos küldetést teljesítenek: megőrzik a múlt értékeit és a jövő számára is élvezhetővé teszik - tette hozzá.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.