Palóc húsvét Füleken
Műhelyfoglalkozások, kézművesbemutatók várják idén is az érdeklődőket. A hatodik fesztiválon fellép a Búzavirág Néptáncegyüttes Rozsnyóról, az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes Nagyidáról, valamint Agócs Gergely és a Fonó Zenekar Budapestről, Korpás Éva pedig Csalogató című gyermeklemezét mutatja be zenekarával.
Tréfás vetélkedőn megválasztják Palócföld legügyesebb legényét és virágszálát, a gyerekeknek locsolóversmondó- és íjászversenyt szerveznek, lesz tojásfestés különböző technikákkal, gólyalábazás, tűzzománcozás. Az érdeklődők molnár- és mézeskalácsot is süthetnek, vagy megkóstolhatják a palóc ételeket.
A rendezvényre érkezők megtekinthetik a vár Bebek-tornyában berendezett, "A történeti Nógrád népművészete" című néprajzi kiállítást. A szervezésbe idén is több füleki civil szervezet kapcsolódott be, a főszervezői feladatokat a Pro Gaudio Társaság vállalta magára.