2013. július 8., 20:12

Õsszel már a mozikban lehet A nagy füzet

BUDAPEST. Várhatóan szeptemberben mutatják be a magyar mozik Szász János új filmjét, A nagy füzetet, amely elnyerte szombaton a fődíjat, a Kristályglóbuszt a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon.
"A Budapest Film Kft. előrehaladott tárgyalásokat folytat a Hunnia Filmstúdióval annak érdekében, hogy szeptemberben a két cég közösen mutathassa be Szász János A nagy füzet című filmjét a hazai közönségnek" - fogalmazott Nádor Claudia, a Budapest Film Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

A dokumentum felidézi, hogy Szász János - aki korábban olyan filmeket rendezett, mint a Woyzeck, a Witman fiúk vagy az Ópium - alkotása a magyar származású svájci írónő, Kristóf Ágota negyven nyelven megjelent kultuszregényéből készült a Magyar Nemzeti Filmalap 180 millió forintos gyártási támogatásával. "A film a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamájuknál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története" - áll a közleményben.

A filmben A kilencedik nap és A bukás című német filmekből ismert Ulrich Matthes mellett a dán Ulrich Thomsen (Születésnap, Testvéred feleségét, Egy jobb világ), Andorai Péter, Derzsi János, Bognár Gyöngyvér, Kovács Lajos és Tóth Orsi tűnik fel. A nagymama szerepében a Kossuth-díjas Molnár Piroska látható. A filmet az Oscar-jelölt osztrák operatőr, Christian Berger fényképezte, akinek munkásságát Michael Haneke rendezéseiből ismeri a közönség.

A közlemény kitér arra is, hogy a berlini székhelyű A Company Filmed Entertainment leányvállalataként működő Budapest Film Kft. a közel 25 éves fennállás óta több ezer nemzetközi és hazai filmet juttatott el a nézőkhöz. A cég mutatta be a Valami Amerika 1. és 2. részét, a Magyar vándort, az Üvegtigris 1. és 2. részét, a Made in Hungáriát, a Kontrollt, valamint olyan művészfilmeket, mint a Delta, a Papírrepülők, A nyomozó és a Csak a szél.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.