2017. szeptember 5., 15:47

Oscar-díj - A Testről és lélekről című filmet nevezi Magyarország

BUDAPEST. Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotását nevezi Magyarország az Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában - közölte az illetékes bizottság keddi döntését a Magyar Nemzeti Filmalap.
201709051544570.enyedi.jpg
Galéria
+3 kép a galériában

A testületben a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai - Havas Ágnes, a Filmalap igazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos - mellett Divinyi Réka forgatókönyvíró, Goda Krisztina rendező és Sándor Pál rendező-producer vett részt, akik mintegy 20 hazai alkotásból választották ki a Testről és lélekről című alkotást.

A 18 év után új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó filmje a világpremierje alkalmával, februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) a díját, az ökumenikus zsűri díját, valamint a Berliner Morgenpost című lap olvasói zsűrijének díját is. Júniusban - első magyar filmként - elhozta a Sydneyi Filmfesztivál fődíját, az amerikai fesztiválpremier a szeptember 7-én kezdődő torontói filmfesztiválon lesz.

A fanyar humorú szerelmesfilmben két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik. A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra. A férfi főszereplő Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót. A filmben szerepel mások mellett Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.

A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika, Muhi András, valamint Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté. Enyedi Ildikó filmjét a magyar mozikban márciusban mutatta be a Mozinet, eddig több mint 77 ezren váltottak rá jegyet.

Az amerikai filmakadémia szabályzata szerint az idegen nyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2016. október 1. és 2017. szeptember 30. között mutattak be hazai moziforgalmazásban. Az egyes országok hivatalos nevezései (entry) közül az amerikai filmakadémia képviselői választják ki az öt jelölt játékfilmet (nominee), amelyek végül a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek - áll a közleményben.

A jelöltek listáját 2018. január 23-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjakat március 4-én 90. alkalommal adják át Los Angelesben.

201709051544570.enyedi.jpg
Galéria
+3 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.