2018. február 25., 18:17

Oscar-díj - A szakértő reménykedik a Testről és lélekről győzelmében

BUDAPEST. Dudás Viktor filmszakértő reméli, hogy ismét Oscar-díjnak örülhet Magyarország március 4-én, az Oscar-gálán, amelyen Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje is ott van az öt jelölt között a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában.

Dudás Viktor vasárnap az M1 aktuális csatornán azt mondta: a verseny nagyon kiélezett, hiszen ami két éve a Saul fiát magyar szempontból biztos esélyessé tette, hogy Cannes-i díjazottként volt ott a jelöltek között, az most elmondható Ruben Östlund A négyzet című filmjéről. A kategóriában az Una mujer fantástica című chilei film is nagyon sok rajongót szerzett magának - tette hozzá.

A szakértő úgy fogalmazott: sajnos pont a legjobb külföldi film kategóriában "nem csak a filmen múlik" a siker; függetlenül attól, hogy Enyedi Ildikó filmje mennyire szép, lírai és mennyire új formanyelvet hoz, ha van két másik olyan film a jelöltek között, amelynek akár a kampánya sokkal erősebb, akkor lehet, hogy nem is az esztétikai élmény, a filmélmény fog dönteni.

A 90. Oscar-díjátadó gálát március 4-én rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.