Nyitrán is levetítik a Határ című filmet
NYITRA, SZELMENC. Filmvetítésre kerül sor kedden a Nyitra Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának zobor-alji épületében a P6-os teremben, este nyolc órától. A filmvetítés szervezője a Juhász Gyula Ifjúsági Klub.
A nyári szemeszterben elsőként a Határ /Hranica/ című dokumentum-film kerül levetítésre. A Határ a szlovák-ukrán határon fekvő, kettévágott faluról, Szelmencről szól. A vetítés végén a nézők beszélgethetnek egy Szelmencből származó diákkal.
A filmet 2001 és 2007 közt forgatta Jaro Vojtek. Elmondása szerint sokkolták a forgatás közben hallott és tapasztalt dolgok.
A kettévágott faluról először egyik osztálytársától /Tóth Tibor/ hallott, ezt követően elhatározta, személyesen keresi fel a falut, hogy meggyőződjön a valós helyzetről. „Két napig utaztam. Majd megérkeztem a faluba, és tényleg, hirtelen ott volt egy sorompó, és utána - már Ukrajnában - folytatódott a falu” – emlékszik vissza a rendező első élményére.
Jaro Vojtek a forgatás során fokozatosan ismerkedett a falu történetével, a helybeliek elbeszéléseiből sok mindenre fény derült. Többek közt kiderült, hogy a szelmenciek kezdetben csak ideiglenesnek gondolták a falu kettéosztását, és csak később jöttek rá, hogy ez az állapot nagyon is tartós. Sztálin a főutca közepén vágta ketté államhatárral a falut. Annak érdekében, hogy a szelmenciek ne tarthassák egymással a kapcsolatot, a szovjetek építettek egy több méter magas fakerítést a falun keresztül, egy kis berlini falat. Átkiabálni tilos volt egymásnak családtagok számára is, büntetendő cselekedetnek számított.
A kettéosztott falu két része közt teljesen megszűnt az átjárás, a híreket galambposta szállította, vagy dalba ágyazva szó szerint „áténekelték” a határ túloldalán ácsorgó ismerősöknek, rokonoknak az információt, miközben a mezőn dolgoztak.
A film egyik fontos mondanivalója, hogy, bár mostanság az átjárás a falu két része közt könnyebb, mint az elmúlt években volt, valami mégis visszavonhatatlanul megváltozott Szelmenc életében: a feltépett sebek gyógyíthatatlansága. „Azok a lelkek tulajdonképpen mára már holtak. Elmehetnek a határhoz, sőt, át is mehetnek, de már késő. Előbb a politikai, majd pedig a gazdasági hatalmi henger teljes mértékben elnyomta az egyes emberi sorsokat. És közben senki sem vette őket észre, mert értékteleneknek tartották őket” – mondja a film kapcsán a filmrendező.
A dokumentumfilm érdekessége, hogy a szereplők javarészt magyarul beszélnek, ami Jaro Vojtek szerint teljesen normális dolog, hisz Szelmenc lakossága magyar nemzetiségű. „Ha szlovákul beszélnének, bizony furcsán néznének ki” – érvel a film készítője, aki ugyan nem tud magyarul, de volt segítsége a forgatás során. A film készítésénél Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatója is segédkezett, aki Szelmencről származik.
„Még a főiskolán beszélgettünk a film ötletéről Jaro Vojtekkel. Nem hitte el a sztorit, hogy létezik egy falu, melynek egyik fele Szlovákia, a másik fele már Ukrajna. Középen pedig áll egy sorompó. Azután egyszer eljött, és a saját szemével látta. Vizsgafilmnek készült a Hranica – The Border, nem terveztük, hogy kilenc évig forgatjuk, de újabb történelmi fordulatok jöttek. Az Európa Uniós-csatlakozás, az euró bevezetése, a kishatár megnyitása. Az ott élő embereken nem látszanak a változások. A határ ugyanúgy áll, a múltbeli történéseket nem felejtik az ottaniak. A www.hranica.sk internetes oldalon minden fontos adat megtalálható a hetven perces filmről. Örülök, hogy Nagyszelmencre sikerült szlovák emberek figyelmét felhívni, akiknek a filmjét szlovák intézmények támogatták. Számomra fontos volt, hogy a szülőfalumról ilyen formában is vallhassak” – nyilatkozta a színházigazgató.
A film világpremierje 2009. október 28-án volt a Jihlaván rendezett Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. Elnyerte a 2009-es év legjobb közép- és kelet-európai dokumentumfilmjének járó díjat.
2010-ben a filmet Oscar-díjra jelölték a Szlovák Film- és Televíziós Akadémia a nem angolul beszélő dokumentumfilmek kategóriájában.
A filmet 2001 és 2007 közt forgatta Jaro Vojtek. Elmondása szerint sokkolták a forgatás közben hallott és tapasztalt dolgok.
A kettévágott faluról először egyik osztálytársától /Tóth Tibor/ hallott, ezt követően elhatározta, személyesen keresi fel a falut, hogy meggyőződjön a valós helyzetről. „Két napig utaztam. Majd megérkeztem a faluba, és tényleg, hirtelen ott volt egy sorompó, és utána - már Ukrajnában - folytatódott a falu” – emlékszik vissza a rendező első élményére.
Jaro Vojtek a forgatás során fokozatosan ismerkedett a falu történetével, a helybeliek elbeszéléseiből sok mindenre fény derült. Többek közt kiderült, hogy a szelmenciek kezdetben csak ideiglenesnek gondolták a falu kettéosztását, és csak később jöttek rá, hogy ez az állapot nagyon is tartós. Sztálin a főutca közepén vágta ketté államhatárral a falut. Annak érdekében, hogy a szelmenciek ne tarthassák egymással a kapcsolatot, a szovjetek építettek egy több méter magas fakerítést a falun keresztül, egy kis berlini falat. Átkiabálni tilos volt egymásnak családtagok számára is, büntetendő cselekedetnek számított.
A kettéosztott falu két része közt teljesen megszűnt az átjárás, a híreket galambposta szállította, vagy dalba ágyazva szó szerint „áténekelték” a határ túloldalán ácsorgó ismerősöknek, rokonoknak az információt, miközben a mezőn dolgoztak.
A film egyik fontos mondanivalója, hogy, bár mostanság az átjárás a falu két része közt könnyebb, mint az elmúlt években volt, valami mégis visszavonhatatlanul megváltozott Szelmenc életében: a feltépett sebek gyógyíthatatlansága. „Azok a lelkek tulajdonképpen mára már holtak. Elmehetnek a határhoz, sőt, át is mehetnek, de már késő. Előbb a politikai, majd pedig a gazdasági hatalmi henger teljes mértékben elnyomta az egyes emberi sorsokat. És közben senki sem vette őket észre, mert értékteleneknek tartották őket” – mondja a film kapcsán a filmrendező.
A dokumentumfilm érdekessége, hogy a szereplők javarészt magyarul beszélnek, ami Jaro Vojtek szerint teljesen normális dolog, hisz Szelmenc lakossága magyar nemzetiségű. „Ha szlovákul beszélnének, bizony furcsán néznének ki” – érvel a film készítője, aki ugyan nem tud magyarul, de volt segítsége a forgatás során. A film készítésénél Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház igazgatója is segédkezett, aki Szelmencről származik.
„Még a főiskolán beszélgettünk a film ötletéről Jaro Vojtekkel. Nem hitte el a sztorit, hogy létezik egy falu, melynek egyik fele Szlovákia, a másik fele már Ukrajna. Középen pedig áll egy sorompó. Azután egyszer eljött, és a saját szemével látta. Vizsgafilmnek készült a Hranica – The Border, nem terveztük, hogy kilenc évig forgatjuk, de újabb történelmi fordulatok jöttek. Az Európa Uniós-csatlakozás, az euró bevezetése, a kishatár megnyitása. Az ott élő embereken nem látszanak a változások. A határ ugyanúgy áll, a múltbeli történéseket nem felejtik az ottaniak. A www.hranica.sk internetes oldalon minden fontos adat megtalálható a hetven perces filmről. Örülök, hogy Nagyszelmencre sikerült szlovák emberek figyelmét felhívni, akiknek a filmjét szlovák intézmények támogatták. Számomra fontos volt, hogy a szülőfalumról ilyen formában is vallhassak” – nyilatkozta a színházigazgató.
A film világpremierje 2009. október 28-án volt a Jihlaván rendezett Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. Elnyerte a 2009-es év legjobb közép- és kelet-európai dokumentumfilmjének járó díjat.
2010-ben a filmet Oscar-díjra jelölték a Szlovák Film- és Televíziós Akadémia a nem angolul beszélő dokumentumfilmek kategóriájában.
Forrás
Hírek.sk, jokai.sk
