2013. szeptember 12., 15:38

Nemzetközi kisebbségi tévé- és rádiófesztivál kezdődött Ungváron

UNGVÁR. Tizenötödik alkalommal nyílt meg csütörtökön Ungváron a Szülőföldem szép határa elnevezésű nemzetközi televíziós és rádiós fesztivál, amelyre ezúttal hat országból neveztek be a nemzetiségi kisebbségek életét és kultúráját bemutató médiaalkotásokat.
A Kárpátalja Megyei Állami Tévé- és Rádiótársaság (KMÁTRT) által szervezett kétnapos seregszemlén a nemzetközi zsűrinek 62 televíziós és 57 rádiós pályamunkát kell értékelnie öt nevezési kategóriában. A fesztivál hagyományainak megfelelően ezúttal is bemutatkoznak a Kárpátalján élő nemzetiségek.

Kulin Zoltán, a KMÁTRT vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: az idén Magyarországról 8 televíziós és 5 rádiós pályaművet neveztek be a fesztiválra. Hozzátette: a rendezvényen Ukrajnán kívül Magyarország, Románia, Szlovákia, Szerbia és Macedónia alkotói képviseltetik magukat.

Kulin azt is elmondta, hogy a fesztivál célja olyan dokumentumfilmek, televíziós és rádiós programok készítésének és bemutatásának támogatása, amelyek elősegítik a nemzetiségi kisebbségek lelki újjászületését, kulturális örökségük és értékeik megőrzését, jelenlegi problémáik megoldását. A fesztivál legjobb alkotásaiért járó díjakat a pénteki gálán adják át.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.