Nem biztos, hogy jó az az irány, amerre a Star Wars széria halad

A The Mandalorian első két szezonjáról anno mi is írtunk, s úgy jellemeztük az időrenben A Jedi visszatér után játszódó sorozatot, hogy hangulatában megidézi és visszahozza azt a Star Wars-t, amit gyerekként is megszerettünk. A sikerek hatására azonban a Disney rendesen felült a sorozathullámra, s a filmeket teljesen parkolópályára állítva 3 alkotást is piacra dobott az elmúlt két évben.

Először érkezett a Boba Fett könyve, amely azt volt hivatott elmesélni, hogy az eredeti trilógia ikonikus fejvadásza miként élte túl a hatodik film eseményeit. A karakter egyébként A Mandalóri 2. évadában tért vissza a képernyőkre, s bár az eredeti filmekben szinte alig volt néhány mondata, a rajongók évtizedeken át követeltek egy róla szóló filmet.

Helyette kapott egy sorozatot, ami a zavaros koncepció miatt végül igencsak feledhetőre sikeredett.

Egyrészről a történet nagyon lassan haladt, s amikor már kezdett volna érdekessé válni, akkor behozták A Mandalóri két kulcsszereplőjét is a képbe, megváltoztatva ezzel a sorozat fókuszát.

Persze, mindezt fel lehet fogni az univerzumépítés eszközeként is, de számomra inkább arról árulkodott, hogy a készítők nem bíztak eléggé a fejvadász történetének erejében. Vagy legalábbis nem gondolták úgy, hogy képes lenne elvinni a hátán egy hét részes sorozatot.

Tavaly májusban képernyőkre került a régóta várt Obi-Wan Kenobi sorozat is, amely első két epizódjával valóra váltotta szinte minden Star Wars rajongó álmát: Ewan McGregor újra magára öltötte a már-már legendás Jedi mester szerepét. A sorozat története a harmadik és a negyedik film közötti időben játszódik, s tulajdonképpen arra megy ki az egész, hogy a remeteségbe visszavonuló Obi-Wan miként találkozik újra egykori tanítványával, a sötét oldalra áttért Anakin Skywalkerrel, aki immáron Darth Vader néven tartja rettegésben a galaxist.

A nosztalgiafaktor azonban idővel alábbhagyott, a történet pedig – amit hat részen keresztül nyújtottak rétestészta módjára, számtalan felesleges és időhúzó mellékszállal – egyszerűen elfáradt,

míg eljutottunk a nagy fináléig. Noha voltak zseniális pillanatai, ennek a sztorinak sokkal jobban állt volna egy feszesebb, két és fél órás film. S pont ezért az Obi-Wan Kenobi az élő példa arra, hogy hiába népszerűbbek ma a sorozatok, vannak történetek, amelyeknek nem áll jól ez a formátum.

A legutóbbi Star Wars sorozat, a tavaly ősszel debütált Andor más vizekre evezett. Mellőzte az Erőt, a fénykardokat, a Jediket és minden más klasszikus Star Wars elemet. Helyette a Zsivány egyes című film egyik karakterére, Cassian Andorra fókuszált, s azt mesélte el, hogyan vált boldogulni próbáló kisemberből a Birodalom ellen fellépő lázadóvá.

Emellett a különböző mellékszereplők révén betekintést nyertünk a Galaktikus Birodalom kisebb helyőrségeinek mindennapjaiba,

beleértve a politikai játszmákat, a mindent átható bürokráciát, az állandó helyezkedést és az elnyomó, zsarnokságra épített hatalom fojtogató jelenlétét.

Ha magyar történelmi analógiával kellene élnünk, akkor az Andor világának politikai és történelmi helyzetét az 1945 és 1948 közötti Magyarországéhoz tudnánk leginkább hasonlítani. Csak itt a Magyar Kommunista Párt helyett a Köztársaság helyébe lépő Birodalom emelkedett fel a demokrácia és a szabadság romjain.

https://www.youtube.com/watch?v=2MIZkModUH0

Mindenesetre az Andorra már az első két epizód után úgy hivatkoztak a kritikusok, hogy a legjobb dolog, ami az első Star Wars film óta történt, s egy komor, „felnőtt történetként” jellemezték a sorozatot. Így tősgyökeres rajongó révén nagy várakozásokkal ültem le elé, ám bevallom, valósággal végig kellett szenvednem magam a 12 epizódon. S nem feltétlenül azért, mert hiányoztak a klasszikus Star Wars elemek. Hanem, mert politikai thriller mivolta ellenére a történet néhány erősebb pillanattól eltekintve több helyen is gyenge és meglehetősen vontatott volt.

Idén várhatóan két új Star Wars sorozat is érkezik majd, miközben további kettő van készülőben. A messzi-messzi galaxis gerincét jelentő filmekről viszont évek óta csend van. A 2019-es kilencedik rész, a Skywalker kora lezárta a megosztóra sikeredett új trilógiát, a streaming elterjedésével pedig tömegesen is elérhetővé vált a „sorozatdarálás”, amire a pandémia és a lezárások csak méginkább ráerősítettek. Mindezek olyan mértékben változtatták meg a médiafogyasztási szokásokat, hogy a gyártóknak manapság már sokkal kifizetődőbb 7-8 részes minisorozatokra fókuszálni, mintsem egész estés filmekre.

Ezért (is) van az, hogy univerzumépítés címszó alatt egymás után jönnek a különböző sorozatok.

Ugyanakkor, ha nincs mögöttük valódi koncepció és önálló lábakon megállni képes történet, akkor egyik-másik alkotás tényleg csak arra jó, hogy 2-3 hónapra új előfizetőket rántson be az adott gyártó streamingplatformjára. A szolgáltatók pedig mindenhogyan jól járnak, mivel nem valószínű, hogy a sorozat végeztével az emberek lemondják az előfizetésüket. Az egész streaming-piac arra az elvre épül, hogy egy mozijegy áráért többezer filmet nézhetünk meg, a kínálat tehát mindig hatalmas lesz.

A Star Wars jelenlegi helyzete mindenesetre jól szemlélteti az említett problémákat, s hogy milyen az, amikor a mennyiség a minőség rovására megy. A sorozatok ugyan tartanak valamerre, de a grandiózusságot egyelőre mellőzik. Rádáasul már-már ott tartunk, hogy a főhős nagybátyjának az unokatestvére is kap egy önálló sorozatot, amiben 1-2 utaláson és kikacsintáson kívül az ég világon nem történik semmi.

Ezek fényében talán nem túlzás azt állítani, hogy a széria „a streaming fogságában” rekedt.

Kíváncsian, s egyben reménykedve várjuk tehát, hogy mit hoz majd A Mandalóri holnap rajtoló 3. évada, továbbá, hogy a Disney mikor rukkol elő egy új, egész estés mozifilmmel. Mert bár a Star Wars sosem csak a filmekből állt, a fő sodort mindig is azok határozták meg. A messzi-messzi galaxis pedig a mozivászon tudja leginkább elvarázsolni az embert. Így volt ez 1977-ben is, s reméljük, lesz még alkalmunk átélni.