Nagy érzelmi hullámokat kavart a Hullámhossz
Azt hittem túlzás, esetleg egyszeri eset, amikor valamelyik közösségi felületen azt olvastam, hogy a film megnézése után ülve maradtak az emberek a mozikban, annyira letaglózta őket, amit láttak. Jó magam csak az ősz folyamán tudtam megnézni, de a film bemutatója óta eltel két hónap múltán is ugyanezt tapasztaltam. Ugyan nem voltunk sokan a moziban, Pozsony egyik legkisebb moziterme is csak félig telt meg nézőkkel, de a történet súlya mindenkit a székébe nyomott, még pár perccel a befejezés után is. Miután kigyúltak a fények, az emberek szó nélkül emelkedtek fel a székeikből, dermesztő volt a kicsiny kis mozihelyiségben a ránk telepedett csend. Fiatalabbat, idősebbet egyaránt megérintett, elgondolkodtatott a film.
Az augusztus elsején rendkívül nagy sikerrel Karlovy Varyban bemutatott új csehszlovák filmről van szó, amely nézettség tekintetében talán nem lesz akkora sikerfilm, mint egy jó szereposztású blőd vígjáték – hiába, az emberek nem szeretik a szomorú történeteket, akkor sem, ha azok a múltjuk egy szeletét tárják elénk. Jiří Mádl rendező Hullámhossz (Vlny, 2024) című új filmje azonban kétségkívül az idei év pozitív értelemben vett meglepetése, amely felkorbácsolta az érzelmeket, a fiatalabb és idősebb korosztályét egyaránt. A filmben ábrázolt hatvanas évek végét átélőket elárasztották az emlékek, fel kellett dolgozniuk mindazt, amit láttak, ahogy magamnak is, aki nyolcévesen Dél-Szlovákiában még nem sok mindent éreztem, értettem meg ezeknek a napoknak a történéseiből, a későbbiek során viszont annál többet, s az akkori történések nagy mértékben befolyásolták későbbi életemet.
– olvastam valahol egy néző első benyomásait, akit mélyen megérintett a film. De a Hullámhossz nem hagyta hidegen a fiatalabb generációk tagjait sem, akik az akkori eseményekről csak közvetetten értesültek. Olvastam olyan bejegyzéseket a filmről, amelyekben tizenévesek azt írták, megdöbbenéssel vegyes félelem kavargott bennük a film megnézése után, a félelem attól, hogy mindez még egyszer megtörténhet.
A film történetét, amely a Csehszlovák Rádió külpolitikai szerkesztőségében játszódik 1968-ban, valós sorsok ihlették. Az elszánt újságírók akkoriban koruk hírességei voltak, plakátjaik sok háztartás falát díszítették. A Csehszlovák Rádió akkortájt nagy hatású médium volt, mindenki ezt hallgatta. S bár a hatalom keze mindenütt jelen volt, összeállt itt egy külföldi tudósítókból álló csapat – Milan Weiner, aki mindig kiállt a csapata mellett és nem félt feltenni a megfelelő kérdéseket, Jiří Dienstbier, Jan Petránek, Luboš Dobrovský, Věra Šťovíčková létező személyek voltak –, amely modernkori történelmünk egyik ikonikus pillanatában bátorságot tanúsított a hatalmas nyomással szemben, és a lelkiismeretüknek engedelmeskedve az igazságot közvetítették akkor is, amikor Prága utcáin már dübörögtek a tankok.
– nyilatkozta a kor kapcsán egy néhány évvel ezelőtti interjúban Luboš Dobrovský volt cseh újságíró, disszidens és politikus.
Ez a Milan Weiner által vezetett több nyelven beszélő kis csapat, amely a mikrofonokon keresztül megváltoztatta a társadalmat, abban hitt, hogy minden hírt legalább két forrásból ellenőrizni kell, és hogy a feladata a hiteles tájékoztatás, nem a propaganda, ami akkoriban nem volt annyira magától értetődő. Ez az igazság közlésébe vetett hit vezetett oda, hogy a Csehszlovák Rádió bemondója 1968. augusztus 21-én 1 óra 55 perckor arra kérte a hallgatókat, maradjanak a készülékek előtt, mert fontos bejelentés következik, majd felhangzottak az emlékezetes szavak:
ezt a mondatot követően a távközlési igazgató elhallgattatta az adót…
A történet kitalált szála a főszerepet alakító Tomáš sorsának alakulása, akit a filmben Vojtěch Vodochodský személyesít meg. Tomáš hatalmas dilemma előtt áll, döntenie kell a helyes, illetve a könnyű és kényelmes út között.
A történet 1967-ben indul. Tomáš szülei halála után egyedül neveli öccsét, Pavelt, ő maga nem érdeklődik a politika iránt, és igyekszik minél távolabb tartani tőle a testvérét is, ám ez nem sikerül neki: Pavel egyetemistaként csakhamar belekerül a dolgok sűrűjébe. Egy meghallgatás során öccse helyett végül Tomáš kerül be technikusnak a Csehszlovák Rádió demokráciapárti külpolitikai szerkesztőségébe, amely egyre nagyobb befolyást szerez a társadalomra, és ezáltal Tomáš veszélyes helyzetbe kerül.
A rendszer ahogyan csak tudja nehezíti a szerkesztőség munkáját, maguk a szerkesztők a titkosszolgálatok célkeresztjében állnak, akiket zavar a szabad és cenzúrázatlan rádióadás.
A szerkesztőség tevékenysége még inkább az érdeklődés középpontjába kerül, amikor megjelenik egy kompromittáló felvétel a rendőrségi beavatkozásról, amelynek közzététele megváltoztathatja a történelmet,
és a szerkesztőségben kezdenek megváltozni a viszonyok. Az idő fogy, a feszültség nő, cselekedni kell. És a titkosszolgálatok által megkörnyékezett Tomáš döntést hoz, miután biztonságban tudja öccsét, technikusként minden megtesz, hogy a csehszlovák rádió katonai frekvenciákon továbbra is sugározhasson.
A mintegy tízéves előkészületek után megszületett Hullámhossz című filmdráma a múlt század viharos hatvanas éveit, a csehszlovák történelem sokak számára feltáratlan és kevésbé ismert fejezetét: a prágai tavasz eseményeit, 1968 Csehszlovákiájának légkörét mutatja be innovatív lencsén keresztül.
A lendületes film a hétköznapok hőseiről szól, miközben a hangsúly az igazságon van, amit ki kell mondani, és el kell hinni. Hihetetlenül aktuális kívánalom napjainkban is, de vajon hányan tennék kockára érte a biztonságukat manapság?
Ami a téma időszerűségét illetti, Mádl és csapata tehát fején találta a szöget. Az „Önökkel vagyunk – Legyenek velünk” szlogennek dermesztően aktuális az üzenete ma is, ezért a film kisebb hiányosságai, mint például a cselekmények leegyszerűsítése vagy a homályos vágások bocsánatos bűnök.
A Hullámhossz egyfajta tisztelgés a korabeli szerkesztők, technikusok munkája előtt is, akik azután is tovább sugároztak, hogy a Varsói Szerződés csapatai 1968. augusztus 21-én megszállták Csehszlovákiát, és elhallgattatták a hivatalos adókat. A film beszél emellett az erős és fontos kapcsolatok, a kollegialitás és a csapatmunka, a jövőkép és a bátorság fontosságáról is.
– fogalmazott a film kapcsán a Věra Šťovíčkovát alakító Táňa Pauhofová.
