Mumifikálva került elő a fatörzsből egy kutya

A ritka leletanyagot megvizsgáló kutatók szerint a vadászkopó valamikor 1960 körül élhetett. Egy nap minden bizonnyal egy zsákmányállatot üldözött, amely bebújt az odvas faüregbe, az eb pedig utána. A pórul járt kutya egészen 8,5 méteres magasságig kúszott fel, mondta Bertha Sue Dixon, a Southern Forest World Múzeum munkatársa, ahol a farönk kiállításra került

A kopó azonban sohasem kaphatta el az üldözött állatot, és ahogy egyre szűkebbé vált az üreg, úgy vált a gesztenyetölgy foglyává. A csapdából esélye sem volt kijutni, és a gazdájának is vajmi kevés sansza volt megtalálni egy fa üregében nyolc és fél méter magasságban. De vajon a „Stuckie” (beragadt) nevet kapó kutya teste miért konzerválódhatott (mindenféle mesterséges mumifikálási technika nélkül) ilyen minőségben?

Amikor egy állat vagy akár egy ember meghal, a test mikroorganizmusai viszonylag gyorsan elkezdik beindítani a bomlás és rothadás folyamatait. Azonban a fában a koporsóját lelő vadászkutyával nem ez történt. Mint azt Kristina Killgrove, a Nyugat-Floridai Egyetem biológiai antropológusa elmondta, a gesztenyetölgy tannint tartalmaz, amelyeket manapság is az állati prémek cserzésére használnak, ugyanis megakadályozza a bomlást. A tannin egyfajta természetes szárító anyag, amely elnyeli a nedvességet és szó szerint kiszárítja a környezetét.

Az alacsony nedvességtartalmú környezet megállította a mikrobális folyamatokat, így a bomlás is elkerülte a szerencsétlen ebet. Mindezen túl a fa helyzete és alakja is segítette a mumifikálási folyamatot, ugyanis alulról folyamatos levegő-utánpótlás érte a testet. „Olyan volt mint egy kéményhatás” – magyarázta Dixon. Ráadásul a levegő felfelé áramlása miatt egyetlen dögevő sem érezhette, hogy a fa odvában élelemre lelhet.