2011. október 24., 11:49

Moziadóval mentené az artmozikat az LMP

BUDAPEST. Megadóztatná a multiplex mozikat az LMP. A párt francia mintára fogalmazta meg javaslatát, amelyet a kultúrafinanszírozás fontos elemének szánnak. Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes a Kossuth Rádiónak azt mondta: Magyarország kis ország, ezért piaci alapon nem lehet behozni alacsony nézettségű filmeket, vagyis csak az amerikai tömegfilmek jönnek be, ha nem áll rendelkezésre pluszforrás a kisebb mozik és filmek támogatására.

A párt minden mozijegy árába három százalékos adót építene be, amelyet a Nemzeti Kulturális Alapon keresztül visszaforgatnának a művészmozik támogatására. Számításaik szerint ez az összeg 250-300 millió forintot tenne ki. Karácsony Gergely emlékeztetett: Budapesten és a vidéki városokban sorra zárnak be ezek a mozik, és az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megmentsük ezt a fajta kulturális sokszínűséget.

A frakcióvezető-helyettes bízik benne, hogy ötletét nem egyéni indítványként, hanem a kulturális bizottság javaslataként nyújthatják majd be a parlamentnek. A bizottság elnöke, L. Simon László előzetesen támogatásáról biztosította az elképzelést – tette hozzá Karácsony Gergely.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.