Mégsem az ukránok Kárpátalja őslakosai
Mikor, kik és hogyan alapították Kárpátalja ukrán falvait? – teszi fel a kérdést Kobály József az ungvári ua-reporter.com portálon megjelent írásában, s mindjárt meg is magyarázza, hogy miért tartja fontosnak a témát.
Rámutat, hogy az ukrán függetlenség évei alatt elterjedt a városok és falvak napjának ünneplése. Ezt a szép hagyományt azonban beárnyékolja, hogy sokan nem ismerik saját településük történetét, ami múltjuk elferdítéséhez, s olyan ismeretek rögzüléséhez vezet, amelyek nem felelnek meg a történelmi forrásoknak. Másrészt, hangsúlyozza a szerző, a települések kialakulásával és fejlődésével kapcsolatos ismeretek hiánya egyben a vidékünk és lakóinak múltjával kapcsolatos általánosabb ismeretek deformációjához vezet. Kobály József a cikk további részében néhány konkrét példán szemlélteti, hogy mikor, kik által és hogyan települt be a mai Kárpátalja falvainak többsége.
A szerző szerint a kárpátaljai történelem egyik kulcskérdése, hogy az ukránok (oroszok, ruszinok, rutének, kisoroszok) vajon tősgyökeres, azaz őslakói-e azoknak a földeknek, amelyeken élnek, akik tehát már a magyarok IX. századi megérkezése előtt itt voltak, vagy a XIII–XVIII. század folyamán telepedtek meg itt Galíciából, Bukovinából, Volinyról és más ukrán etnikai területekről érkezve.
Kobály ezzel összefüggésben rámutat, hogy a tudósok véleménye megoszlik a kérdéssel kapcsolatban: egyesek szerint az ukránok őslakosok, mások szerint bevándorlók, a harmadik csoport pedig úgy gondolja, hogy őslakosok és bevándorlók is.
Hogy miről tanúskodnak a régészeti, nyelvi és történelmi források? A régészeti adatok szerint a mai Kárpátalja területén a VI–IX. században, tehát a magyarok megérkezése előtt szláv lakosság élt, de az ősszláv települések a vidék nyugati, alföldi részén összpontosultak, míg az ukrán falvak a hegyvidéki és az előhegyi részeken elterjedtek, azaz nem kapcsolódnak egymáshoz genetikusan – állapítja meg Kobály. Ezen kívül a helynévanyag is eltér az alföldi és a hegyvidéki részeken, mutat rá.
Emlékeztet, hogy a Kárpát-medence némely alföldi helyneve arra utal, hogy az itt élő ősszlávok valószínűleg a déli és a nyugati szlávokhoz tartozhattak, miközben az ukránok keleti szlávok. „Az első fontos következtetés tehát: Kárpátalja ősi szlávjai és a mai ukránok között nincs közvetlen genetikai és földrajzi kapcsolat. Ez azt jelenti, hogy nem az emlékezet előtti idők óta élünk itt, és hogy őseink áttelepülőkként érkeztek ide a későbbi időkben, döntően a XIII–XVIII. század folyamán” – írja a szerző többek között.
A fenti megállapításokban tudományos szempontból nincs újdonság, mégsem hiábavaló ismét leírni. Kobály József az utóbbi években intenzíven foglalkozik Kárpátalja történetének ukrán vonatkozásaival, ezért remélhetjük, hogy legalább neki elhiszik majd a kárpátaljai ősszláv gyökereket hangsúlyozó ukrán ideológusok és politikusok, hogy a ma itt élők közül senkinek sincs különösebb alapja Noé bárkájáig visszavezetni a kárpátaljai jelenlétét; különösen a többiek rovására nem.
