Megosztják a lengyeleket a történelmi filmek
VARSÓ. A lengyel filmipar mostanság szinte ontja a látványosan kivitelezett történelmi filmeket. A kritikusok mellett a szélesebb közönség is megosztott egy-egy alkotás kapcsán: a belpolitikai küzdelmek a vásznon is folytatódnak. Hamarosan mozikban a régen várt film Lech Walesáról, és közben már forog az egyik legfelkapottabb lengyel rendező filmje a szmolenszki légi katasztrófáról.
„Antypolski”, azaz lengyelellenes: valószínűleg ezt a jelzőt szeretné leginkább elkerülni mostanában minden lengyel rendező, aki merészen történelmi témájú film forgatásába kezd. Csak hát kevés az olyan téma a lengyel történelem elmúlt ötven vagy akár száz évéből, amivel kapcsolatban könnyen meg lehetne úszni az állásfoglalást, és aminek nem lenne lecsapódása a jelenlegi belpolitikai vitákban is.
Pilsudski marsall, második világháború, antiszemitizmus, varsói felkelés, Szolidaritás, Lech Walesa – csak néhány példa a közös lengyel emlékezet érzékeny gócpontjaiból. Az elmúlt években ráadásul az egyre meggyőzőbb számokat produkáló lengyel filmipar sorra termeli ki a nagy költségvetésű, látványos történelmi filmeket, amik szinte minden esetben társadalmi vitával is járnak, de legalábbis ráirányítják a figyelmet a fájdalmas igazságra: csak a jövő biztos, a múlt mindig változékony, amit újra és újra el kell beszélni.
A tavalyi Oscar-esélyes Sötétségben például nem festett éppen hízelgő képet a német megszállás alatt nyögő lengyelekről sem, bár hőse, a piti tolvajként is működő csatornatisztító mégiscsak példát adott emberségből, amikor az általa oly jól ismert földalatti labirintusba menekítette az üldözött zsidókat (és persze nem szabad megfeledkezni az áthallásról sem, hiszen Andrzej Wajda Csatorna című filmje a mai napig etalonnak számít hazájában éppúgy, mint világszerte).
Komoly hazai siker volt a Rózsa című film is, ami szintén egy kevésbé napirenden levő témát, a Mazúriából elüldözött sajátos, egyszerre lengyel és német identitású népcsoport tragédiáját emelte be a közbeszédbe (a film producerével készült interjúnkat itt olvashatja). Talán nem kell hangsúlyozni, milyen régóta várt film volt például Wajda monumentális elbeszélése, a Katyn 2007-ben. Nálunk talál kevésbé közismert epizódra, az 1971-es gdynai tüntetéseknek a kommunista párt parancsára történt véres és szégyenteljes leverésére emlékezett Fekete Csütörtök című filmjével 2011-ben Antoni Krauze. A sort még lehetne folytatni.
Hogy a közönség fogékony a hazai ízekre és érdeklődéssel fordul az úgymond nemzeti témák felé, azt a számok is visszaigazolják. A Lengyel Filmintézet (PISF) adatai szerint például 2007-ben a három legnézettebb film közül kettő hazai gyártású volt Lengyelországban: ez a Katyn esetében 2,7 millió nézőt jelentett (a másik film egy filmvígjáték volt). 2008-ban a legnépszerűbb mozik között egy II. János Pál életéről szóló dokumentumdráma is helyett kapott. 2009-ben ismét egy történelmi portréfilm hozott sikert: a kommunista ügynökök által meggyilkolt népszerű pap, Popieluszko atya életéről szóló film 1,3 millió nézőt vonzott. A tavalyi év lengyel sikerei között ismét helyet talált magának egy látványos kosztümös film: a Tűzzel-vassal című Sienkiewicz-feldolgozáséval 1999-ben bankot robbantó Jerzy Hoffmann filmje, A varsói csata, 1920 ismét komoly nézőszámot produkált. A bolsevik előretörést megállító sorsfordító összecsapás köré szőtt film egyben az első olyan mozi volt Európában, ami 3D-technológiával készült.
Jelenleg a lengyel közbeszéd ismét egy film emlegetésétől hangos. A Poklosie című alkotás egy igencsak fájdalmas történelmi momentumot dolgoz fel. A krimielemeket is tartalmazó történet a jedwabnemi pogrommal kapcsolódik össze, amikor az említett falu lakosai 1941-ben német buzdításra, de azok tevőleges segítsége nélkül küldték halálba zsidó honfitársaikat, háromszáznál is több személyt. A témát egy Jan Tomasz Gross nevű történész kezdte el feldolgozni évekkel korábban, az ő könyvei komoly botrányt váltottak ki Lengyelországban, és rendre az eladási listák élére kerültek. A felháborodás egyik oka mindenképpen abban gyökerezik, hogy a Gross által feltárt és más kutatások által is megerősített bűneset nehezen egyeztethető össze a nagyhatalmaknak kiszolgáltatott és az eseményeket csupán elszenvedő lengyelség képével.
Még tart a film körüli paláver, de közben már a közelgő mozimegjelenések lehetséges fogadtatását taglalja a lengyel sajtó. A Wprost című hetilap két héttel ezelőtti száma például címlapon hozta a témát, és terjedelmes cikkben vette sorra ezeket a filmeket. Minden bizonnyal a leginkább várt film és a legzajosabb visszhangra esélyes alkotás Wajda rendezése Lech Walesáról, ami hosszú ideje foglalkoztatja a közvéleményt – sokáig például akörül folyt a találgatás, hogy melyik ismert színész formálhatja majd meg a Nobel-békedíjas egykori villanyszerelőt, a kommunizmust megroppantó Szolidaritás szakszervezet karizmatikus vezetőjét. A választás végül Robert Wieckiewiczre, az egyik legfelkapottabb lengyel férfiszínészre esett, aki Agnieszka Holland Sötétségben című filmjében már bizonyította tehetségét. Ahogy a cikk megjegyzi: rá sem vár könnyű sors, hiszen várhatóan jó páran le fogják őt ügynöközni és Boleknak szólítani. Ennek forrása abban a rétestésztaként húzódó botránysorozatban keresendő, amit a Walesát érintő ügynökvádak váltottak ki – Bolek lett volna állítólag a fiatalon megzsarolt hajógyári munkás fedőneve. Az időnként felmelegített vád óriási felháborodást váltott ki a lengyelek körében, és számosan fejezték ki együttérzésüket az immár visszavonultan élő, az 1990 utáni demokratikus Lengyelország első államfői tisztjét is betöltő Walesával. A cikk idézi Wajdát, aki a vádra, miszerint „celluloid-emlékművet” kíván állítani az egykori munkásvezérnek, és csak a pozitívumokra koncentrál, úgy válaszolt, hogy nem hajlandó elfogadni, ha valaki kisebbíteni akarja hőse szerepét vagy száműzni a lengyel történelemből. Mindezt az a Wajda nyilatkozta egyébként, aki magyarul is olvasható könyvében (A film és más hívságok) maga is elég kritikus hangot üt meg egykori barátjával szemben – igaz, ezeket a rendszerváltás utáni pártpolitikai csatározások kapcsán írta le, amikről filmje már nem fog szólni. A premier tavaszra várható.
Nem kevésbé kemény fába vágta a fejszéjét Antoni Krauze, aki Smolensk címmel forgat filmet. A tragikus légi baleset körülményei a mai napig rendkívül erősen megosztják az országot. Az orosz földön lezuhant elnöki gép – amin nemcsak az akkori köztársági elnök és felesége, hanem a lengyel politikai és kulturális élet számos meghatározó szereplője is utazott – egyfajta demarkációs vonalat képez a jelenlegi kormány hívei és a legnagyobb jobboldali ellenzéki erő támogatói között. Utóbbiak közül ugyanis sokan nem hajlandók elfogadni a hivatalos magyarázatokat, és merényletre, az oroszok közreműködésére gyanakszanak, a jelenleg is kormányzó miniszterelnököt, Donald Tuskot pedig sokan egyenesen hazaárulással vádolják.
Ilyen belpolitikai kulisszák közepette mutatkozik majd be Krauze filmje, amelynek hőse egy újságírónő, aki nyomozásba kezd az eset kapcsán. A Wprost újságírója mindenesetre kételyeinek adott hangot a történet kidolgozottságát illetően, mert amíg a rendező egyike a jelenleg legelismertebb filmeseknek Lengyelországban, a forgatókönyv szerzője eddig leginkább habkönnyű tévésorozatokat jegyzett. A baljós előjeleket tetézi, hogy a néhai elnök szerepére felkért színész, a jó nevű Marian Opania végül visszalépett, többek között a várható politikai reakciók miatt. Mindenesetre a lengyel mozinézők az elkövetkező időkben sem maradnak nézni- és beszélnivaló nélkül.
Pilsudski marsall, második világháború, antiszemitizmus, varsói felkelés, Szolidaritás, Lech Walesa – csak néhány példa a közös lengyel emlékezet érzékeny gócpontjaiból. Az elmúlt években ráadásul az egyre meggyőzőbb számokat produkáló lengyel filmipar sorra termeli ki a nagy költségvetésű, látványos történelmi filmeket, amik szinte minden esetben társadalmi vitával is járnak, de legalábbis ráirányítják a figyelmet a fájdalmas igazságra: csak a jövő biztos, a múlt mindig változékony, amit újra és újra el kell beszélni.
A tavalyi Oscar-esélyes Sötétségben például nem festett éppen hízelgő képet a német megszállás alatt nyögő lengyelekről sem, bár hőse, a piti tolvajként is működő csatornatisztító mégiscsak példát adott emberségből, amikor az általa oly jól ismert földalatti labirintusba menekítette az üldözött zsidókat (és persze nem szabad megfeledkezni az áthallásról sem, hiszen Andrzej Wajda Csatorna című filmje a mai napig etalonnak számít hazájában éppúgy, mint világszerte).
Komoly hazai siker volt a Rózsa című film is, ami szintén egy kevésbé napirenden levő témát, a Mazúriából elüldözött sajátos, egyszerre lengyel és német identitású népcsoport tragédiáját emelte be a közbeszédbe (a film producerével készült interjúnkat itt olvashatja). Talán nem kell hangsúlyozni, milyen régóta várt film volt például Wajda monumentális elbeszélése, a Katyn 2007-ben. Nálunk talál kevésbé közismert epizódra, az 1971-es gdynai tüntetéseknek a kommunista párt parancsára történt véres és szégyenteljes leverésére emlékezett Fekete Csütörtök című filmjével 2011-ben Antoni Krauze. A sort még lehetne folytatni.
Hogy a közönség fogékony a hazai ízekre és érdeklődéssel fordul az úgymond nemzeti témák felé, azt a számok is visszaigazolják. A Lengyel Filmintézet (PISF) adatai szerint például 2007-ben a három legnézettebb film közül kettő hazai gyártású volt Lengyelországban: ez a Katyn esetében 2,7 millió nézőt jelentett (a másik film egy filmvígjáték volt). 2008-ban a legnépszerűbb mozik között egy II. János Pál életéről szóló dokumentumdráma is helyett kapott. 2009-ben ismét egy történelmi portréfilm hozott sikert: a kommunista ügynökök által meggyilkolt népszerű pap, Popieluszko atya életéről szóló film 1,3 millió nézőt vonzott. A tavalyi év lengyel sikerei között ismét helyet talált magának egy látványos kosztümös film: a Tűzzel-vassal című Sienkiewicz-feldolgozáséval 1999-ben bankot robbantó Jerzy Hoffmann filmje, A varsói csata, 1920 ismét komoly nézőszámot produkált. A bolsevik előretörést megállító sorsfordító összecsapás köré szőtt film egyben az első olyan mozi volt Európában, ami 3D-technológiával készült.
Jelenleg a lengyel közbeszéd ismét egy film emlegetésétől hangos. A Poklosie című alkotás egy igencsak fájdalmas történelmi momentumot dolgoz fel. A krimielemeket is tartalmazó történet a jedwabnemi pogrommal kapcsolódik össze, amikor az említett falu lakosai 1941-ben német buzdításra, de azok tevőleges segítsége nélkül küldték halálba zsidó honfitársaikat, háromszáznál is több személyt. A témát egy Jan Tomasz Gross nevű történész kezdte el feldolgozni évekkel korábban, az ő könyvei komoly botrányt váltottak ki Lengyelországban, és rendre az eladási listák élére kerültek. A felháborodás egyik oka mindenképpen abban gyökerezik, hogy a Gross által feltárt és más kutatások által is megerősített bűneset nehezen egyeztethető össze a nagyhatalmaknak kiszolgáltatott és az eseményeket csupán elszenvedő lengyelség képével.
Még tart a film körüli paláver, de közben már a közelgő mozimegjelenések lehetséges fogadtatását taglalja a lengyel sajtó. A Wprost című hetilap két héttel ezelőtti száma például címlapon hozta a témát, és terjedelmes cikkben vette sorra ezeket a filmeket. Minden bizonnyal a leginkább várt film és a legzajosabb visszhangra esélyes alkotás Wajda rendezése Lech Walesáról, ami hosszú ideje foglalkoztatja a közvéleményt – sokáig például akörül folyt a találgatás, hogy melyik ismert színész formálhatja majd meg a Nobel-békedíjas egykori villanyszerelőt, a kommunizmust megroppantó Szolidaritás szakszervezet karizmatikus vezetőjét. A választás végül Robert Wieckiewiczre, az egyik legfelkapottabb lengyel férfiszínészre esett, aki Agnieszka Holland Sötétségben című filmjében már bizonyította tehetségét. Ahogy a cikk megjegyzi: rá sem vár könnyű sors, hiszen várhatóan jó páran le fogják őt ügynöközni és Boleknak szólítani. Ennek forrása abban a rétestésztaként húzódó botránysorozatban keresendő, amit a Walesát érintő ügynökvádak váltottak ki – Bolek lett volna állítólag a fiatalon megzsarolt hajógyári munkás fedőneve. Az időnként felmelegített vád óriási felháborodást váltott ki a lengyelek körében, és számosan fejezték ki együttérzésüket az immár visszavonultan élő, az 1990 utáni demokratikus Lengyelország első államfői tisztjét is betöltő Walesával. A cikk idézi Wajdát, aki a vádra, miszerint „celluloid-emlékművet” kíván állítani az egykori munkásvezérnek, és csak a pozitívumokra koncentrál, úgy válaszolt, hogy nem hajlandó elfogadni, ha valaki kisebbíteni akarja hőse szerepét vagy száműzni a lengyel történelemből. Mindezt az a Wajda nyilatkozta egyébként, aki magyarul is olvasható könyvében (A film és más hívságok) maga is elég kritikus hangot üt meg egykori barátjával szemben – igaz, ezeket a rendszerváltás utáni pártpolitikai csatározások kapcsán írta le, amikről filmje már nem fog szólni. A premier tavaszra várható.
Nem kevésbé kemény fába vágta a fejszéjét Antoni Krauze, aki Smolensk címmel forgat filmet. A tragikus légi baleset körülményei a mai napig rendkívül erősen megosztják az országot. Az orosz földön lezuhant elnöki gép – amin nemcsak az akkori köztársági elnök és felesége, hanem a lengyel politikai és kulturális élet számos meghatározó szereplője is utazott – egyfajta demarkációs vonalat képez a jelenlegi kormány hívei és a legnagyobb jobboldali ellenzéki erő támogatói között. Utóbbiak közül ugyanis sokan nem hajlandók elfogadni a hivatalos magyarázatokat, és merényletre, az oroszok közreműködésére gyanakszanak, a jelenleg is kormányzó miniszterelnököt, Donald Tuskot pedig sokan egyenesen hazaárulással vádolják.
Ilyen belpolitikai kulisszák közepette mutatkozik majd be Krauze filmje, amelynek hőse egy újságírónő, aki nyomozásba kezd az eset kapcsán. A Wprost újságírója mindenesetre kételyeinek adott hangot a történet kidolgozottságát illetően, mert amíg a rendező egyike a jelenleg legelismertebb filmeseknek Lengyelországban, a forgatókönyv szerzője eddig leginkább habkönnyű tévésorozatokat jegyzett. A baljós előjeleket tetézi, hogy a néhai elnök szerepére felkért színész, a jó nevű Marian Opania végül visszalépett, többek között a várható politikai reakciók miatt. Mindenesetre a lengyel mozinézők az elkövetkező időkben sem maradnak nézni- és beszélnivaló nélkül.
Forrás
mno.hu
