2018. november 26., 10:59

Meghalt Bernardo Bertolucci

Meghalt 77 éves korában Bernardo Bertolucci Oscar-díjas olasz filmes, többek között az Utolsó tangó Párizsban, A megalkuvó, az Álmodozók és Az utolsó császár című filmek rendezője - adta hírül hétfőn az olasz La Repubblica.

bertolucci-meghalt.jpg
Fotó: Rafa Rivas

A művész évek óta tartó betegség után római otthonában hunyt el hétfőn. Rákos volt. Több mint egy évtizede kerekesszékbe kényszerült egy 2003-as, sikertelen műtétje után.
A legjobb rendező és a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját Az utolsó császár című, 1987-ben bemutatott filmjéért kapta.
Legjelentősebb alkotásai közé tartozik továbbá A megalkuvó (1970), a Huszadik század (1976), A kis Buddha (1993) és az Álmodozók (2003).

1941-ben született Parma városában. Pier Paolo Pasolini asszisztenseként kezdte a karrierjét, majd 1962-ben debütált rendezőként A kaszás című filmmel. Sergio Leone 1968-as klasszikus westernjét, a Volt egyszer egy Vadnyugatot forgatókönyvíróként jegyzi. 

A hetvenes években indult be igazán a karrierje, 1972-ben mutatta be Az utolsó tangó Párizsban című filmjét főszerepben Marlon Brandóval, majd ezt követte 1976-ban a Huszadik század Robert De Niro és Gérard Depardieu főszereplésével. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.