2016. július 23., 17:52

Matt Damon nem tudja feldolgozni, amit filmjével tettek

LOS ANGELES. Matt Damon úgy érzi, élete egyik legjobb alakítását nyújtotta a 16 éve bemutatott Vad lovakban, de a közönség nem győződhetett meg róla, mert a filmstúdió tönkretette az alkotást.

A világ egyik legnagyobb filmsztárja Matt Damon, aki elmondhatja magáról, hogy mondatonként egymillió dollárt keres. Legújabb filmjében, a Jason Bourne-ban ugyanis mindössze 25 mondat hangzik el a szájából, a gázsija pedig 25 millió dollár. Persze nem kell rá irigykedni, megdolgozott a pénzéért, elvégre felpörgetett akciófilmről van szó.

Az elmúlt évek rengeteg sikere mellett van egy fájó kudarc is a színész karrierjében, amit máig nem hevert ki. Ez pedig a 16 éve bemutatott Vad lovak, amelyet sem a közönség, sem a kritikusok nem szerettek.

Damonnak meggyőződése, hogy remekműről van szó, de a gyártó Miramax stúdió tönkretette. A rendező, az Oscar-díjas Billy Bob Thornton (Pengeélen) négyórás filmet készített, aminek az első vetítésén a stúdiófőnökök elaludtak. Meg kellett vágni a felére a produkciót (1 óra 56 perces lett), és ezzel Damon szerint elveszett a lényeg.

A másik csapást az jelentette, hogy a stúdió a film teljes zenei anyagát kidobta (Thornton jó barátja, Daniel Lanois komponálta), és egy másikkal helyettesítette. Matt Damon úgy érzi, élete egyik legjobb alakítását nyújtotta a Vad lovakban, de a közönség nem győződhetett meg róla, ezért azóta is ezen rágódik.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.